Irodalmi Szemle, 1972
1972/9 - FIGYELŐ - Dévényi Iván: Hamvas Béla
Hamvas Béla Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1897-ben született Eperjesen Hamvas Béla filozófiai író, művelődéstörténész, műfordító, egy sor — új szempontokban, eredeti gondolatokban bővelkedő — vallás-, irodalom- és művészettörténeti tanulmány szerzője. Hamvas érdeklődése elsősorban az ókori filozófia és a keleti misztika (Hérakleitosz töredékei, Hénoch apokalipszise, ősi tibeti, kínai és indiai iratok), valamint a XIX. és XX. századi európai gondolkodás nagy alakjai (Kierkegaard, Nietzsche, Jaspers) felé irányult. A magyar értelmiségiek egy csoportjára — a 40-es években — nagy hatást gyakorolt A láthatatlan történet című tanulmánykötete (1943) és az általa összeállított Anthologia Humana című szöveggyűjtemény, amely Démokritosz, Marcus Aurelius, Augustinus, Erasmus, Hamann, Hölderlin, Goethe, Jakob Böhme, Pascal, Schopenhauer, Lassalle, Marx, Dosztojevszkij, Paul Valéry, Lenin, Ghandi, Romáin Rolland (s más kiváló elmék) munkáiból ad szemelvényeket. Száz könyv című kis füzete (1945) a világ- irodalom — Hamvashoz közel álló — nagy életműveinek (Plutarchos, Dante, Rabelais, Montaigne, E. T. A. Hoffmann, Leopardi, Mallarmé, Rilke, James Joyce stb.) szubjektív hangú kommentárja. Több írása jelent meg a Nyugatban, a Válaszban, az Ezüstkorban; tárgyilagos, a szovjet irodalom iránt félreérthetetlen rokonszenvét bizonyító cikkét a Nyugat 1932-es évfolyama közölte, Bartók-esszéjét pedig a Magyar Esztétikai Társaság Mouseion című évkönyve (1946). Élete utolsó két évtizedében keveset publikált, 1963-ban a Látóhatár című budapesti folyóirat adta közre egy értekezését (Az exisztencializmus után); halála után az újvidéki Hídban és az ugyancsak újvidéki Oj Symposionban olvashattuk néhány izgalmas esszéjét. Hamvas Béla gazdagabbá tette képzőművészeti irodalmunkat is; figyelemre méltó gondolatai voltak Pieter Breughel és Velázques festészetéről csakúgy, mint Braque és Picasso kubizmusáról. 1947-ben — feleségével, Kemény Katalin irodalomtörténésszel és esztétával közösen — könyvet írt Forradalom a művészetben címmel (Misztótfalusi Kiadó). Az Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon alcímet viselő kötet a század- forduló (Ferenczy Károly, Csontváry, Gulácsy), a két háború közötti időszak (Derkovits, Ámos Imre, Vajda Lajos) és a második világháború utáni magyar avantgarde fesztészet és szobrászat legértékesebb törekvéseiről és legfontosabb egyéniségeiről, (Martyn Ferenc, Lossanczy Tamás, Korniss Dezső, Bálint Endre, Anna Margit, Gyarmathy Tihamér stb.) ad átfogó képet. Bori Imre joggal nevezi a könyvet „a magyar esztétikai gondolkodás egyik legjelentősebb és legjellemzőbb alkotásának ... A modern magyar művészet koordináta-rendszerét elkészítő mű teljes esztétikai világképet tár fel.“ (Bori Imre: Hamvas Béla. Híd, 1970. évf. 6. szám.) Hamvas Béla írásainak számos megállapítása felett minden bizonnyal eljárt az idő; filozófiájának miszticizmusa, irracionalizmusa és egzisztencializmusa nem lehet példakép. Tiszteletre és követésre méltó viszont a műveiben megnyilatkozó „nagy műveltség, nagy szenvedély és gondolkodói bátorság“, amelyet vitapartnere, Németh László oly nemesen ismer el Aranykor és farkasfogak című polemikus írásában. (Németh L.: Kiadatlan tanulmányok, Bp., 1968. I. kötet.) A hetvenöt esztendővel ezelőtt született és 1968-ban elhunyt (a szentendrei temetőben nyugvó) Hamvas Béla — Weöres Sándor költészetét is nagy mértékben megtermékenyítő — munkásságának objektív szellemű feldolgozása a magyar szellemi élet feladatai közé tartozik. „Nyilvánvalóan nem Hamvas Béla rehabilitásáról van szó, hanem arról, hogy ami életművében... érték, azt nem szabad némaságban hagyni.“ (Bori Imre i. m.). Dévényi Iván figyelő
