Irodalmi Szemle, 1972
1972/9 - Csontos Vilmos: Gyalogúton (Két részlet a szerző önéletrajzi könyvéből)
ramvezekényen élt, nosza, iparkodtam felkeresni. Mindketten csodálkoztunk, hogy eddig még nem találkoztunk. Fél napon át beszélgettünk; meghánytuk-vetettük a paraszti élet problémáit. Kerék Mihály Magyar föld című könyvét forgattuk, amely — mint a elme is elárulja — szintén a falu, a föld helyzetével foglalkozik. Ezt a könyvet a Magyar Társadalomtudományi Könyvtár adta ki. Szerkesztője Veres Péter volt, a kiadója dr. Püski Sándor. Turczi még írt néhány cikket a Szabad Szóba, nekem azonban egyéb gondjaim adódtak, s egyelőre pihentetnem kellett a tollat. Oj községházát építettek a falumban. A kőműves vállalkozó, Szmolka Károly jő barátom volt, s engem kért fel, hogy az asztalosmunkákat pályázzam meg. Meg Is tettem, s a munka az enyém lett. A könyveket, újságokat félre kellett tennem, annyi volt a dolgom, hogy még egy harmadik segédet is a gyalupadhoz kellett állítanom. A rajzok elkészítése, az anyagbeszerzés minden percemet igénybe vette. Lévára siettem, ahol Agárdy vállalta, hogy az anyagot gépen elkészíti. A munka sürgős volt. Agárdy valamennyi gépe nekem dolgozott, s egy hét múlva a félkész anyag már otthon is volt. Amikor hazaértem, édesanyám egy levelet adott át. Balatonszántódon kéthetes SZMKE táborozás lesz, kulturális előadásokkal, teljesen díjtalanul. Ha részt óhajtok rajta venni, azonnal jelentkezzem Féja Tibornál. Jelentkeztem, s három nap múlva indulni kellett. Segédeimet megismertettem a tervvel, s Laszab Bélára bíztam a műhely vezetését. Szétraktuk a géppel megmunkált anyagot, s két napon át magyaráztam, melyikből mi lesz. Magamnak is gondot okozott a sok fadarab kiválasztása. Már akkor elhatároztam, hogy egy hétnél tovább nem maradok a Balatonnál. Féltettem a drága, megmunkált anyagot, könnyen megeshet, hogy járatlan segédeim rosszul illesztik ösz- sze az egyes darabokat. A szántódi MEFHOSZ üdülőben sok SZMKE vezető gyűjt össze, Schubert Tódor országos elnök vezetésével. Az előadók új témával foglalkoztak, tárgyuk a népi irányzatok és a falu fejlődése volt. Két igen érdekes kijelentés hangzott el: az egyiket Tóth Imre — lévai születésű református pap — tette, amikor valaki a szentistváni gondolatot magyarázta. A fiatal lelkész felpattant helyéről, s odavágta: A szentistváni gondolat pedig fából vaskarika! — Többi szavára már nem emlékszem, csupán arra, hogy nagy volt a felhorkanás. Mintha vipera csípte volna meg a jelenlevőket: lármázni kezdtek, tiltakoztak. Lehet, hogy csupán azért, mert aznap érkezett közénk Bárányossy államtitkár, s gondolták: illő lesz idejében tiltakozni... Bárányossy államtitkár szót is kért, de csodák csodájára azt mondta, hogy Magyar- országon egy új szellemiség van kialakulóban, és igenis a nép, a parasztság érdekeit kell előtérbe helyezni. Álmélkodó ábrázatokat láttam magam körül. A nagyágyút aztán Pfeiffer Miklós kassai kanonok sütötte el, aki kellő hangsúllyal kijelentette, hogy Magyarország vagy népi lesz, vagy nem! Nekem nagyon tetszettek ezek a szokatlan szavak. Meg is állapítottam magamban, hogy érdemes volt eljönnöm. Csak azt nem tudtam felfogni, hogy ezek az urak honnét szerzik okfejtésük alapjául a tapasztalatot: miből merítenek? Talán olvassák Veres Péterék írásait, s belelátnak a paraszt leikébe, megértik a pengő nyolcvanas napszámos keserves küzdelmét, szenvedését? Lám, hát csakugyan érdemes tollat ragadni s írni... Egyéb szép emlékem is maradt a Balatonról. A szántódi révcsárdában írta Csokonai Vitéz Mihály egyik híres versét: A tihanyi ekhóhoz címűt. A csárda falán levő Csokonai emléktáblát is megkoszorúztuk, s ittunk emlékére néhány korty borocskát is. Másik érdeikes élményem a tihanyi apátság megtekintése volt. Láttuk azt a szobát is, amelyben IV. Károly király utolsó éjszakáját töltötte, amikor Zita 'királynővel és Ottó trónörökössel menekült az országból. Megbámultuk az ágyat, amelyben aludtak. Ogy mondják, egy hajóval menekült el a Ferenc József-csatornán át. A tihanyi visszhangot is kipróbáltuk. Hátra volt még a badacsonyi kirándulás, de engem hívott az otthoni kötelesség, s az egy hét elteltével otthagytam társaimat. A műhelyben semmi baj nem történt, jól haladt a munka. Segédeim fizetését föl is emeltem a biztonság .kedvéért, hogy cserben ne hagyjanak. Az írással is megpróbálkoztam esténként. Ritkán sikerült pár nyugodt percet találnom. Egy két új vers mégis született ebben az időszakban is. Említésre méltó tőkét most sem szereztem, a szüleim nyugalma azonban megelégedéssel töltött el. Segédeim ragaszkodása is jólesett. Talán azt is megkockáztathatom, hogy kijelentsem, boldog voltam.
