Irodalmi Szemle, 1972

1972/1 - FIGYELŐ - Fried István: Sziklay László 60 éves

irodalomtudomány (s a horvát és a szerb) önmagába zárkózását, saját szintézisük megalkotásához való anyaggyűjtését s a magyar érintkezésekkel kapcsolatos ellenszenvét. A pozitív oldalra tehetjük Németh László és Šalda tevékenységét, a kölcsönösen meginduló fordítás-irodalmat, az összekötő Ady-élményt — és a jő szándékú újságcikkeket.

Meg kell ismételnünk: a 30-as évek jelentik a fordulópontot. Ekkor indítja meg Smrek Elán című folyóiratát, ekkor írja E. B. Lukáč fontos Ady-tanulmányát (Ady a dekadencia), ekkor bontakozik ki Budapesten Straka áldásos kultúraközvetítése, ez az Apollo évtizede, Sziklay László jelentkezése.

Nála az apai ház nem jelentett ballasztot. Igaz, apja a népi-nemzeti iskola híve volt, de már a 20-as esztendőkben elkezdte a cseh és a szlovák irodalom magyar tolmácsolását (Capeket, Jesenskýt, Rázust, Smetana operaszövegeit stb.). Sziklai Ferenc az első köztársaság egyik vezető irodalmi személyisége volt, akinek konzervatívba hajló elveivel ugyan sokat vitatkoztak, de akinek áldozatos szervezőmunkáját, a Kazinczy Könyvkiadó körüli fontos tevékenységét nem lehet tagadnunk. Sziklay László kassai éveit a budapesti egyetemi évek követték, ahol Horváth János hatására a felvilágosodás felé fordult a figyelme, doktori értekezését is Kazinczy Ferencről írta. Kettős elkötelezettség rejlett e vállalásban: Kazinczynak, a kassai irodalmi élet egyik munkás tagjának életművét igenelte, de az irodalom kifejezetten esztétikai szemlélete mellett a nemzet- és öntudatfejlesztő vonását, magyarság és európaiság összefonódott- ságának bizonyítását is jelentette. Ezt az európaiságot az egyoldalú német érdeklődéssel szemben a franciás vonások határozták meg, s e franciás vonások mellé kerültek a közép-európaiságnak, ahogy a 30-as években mondták: a dunaiságnak a színei. Kazinczy példája aztán ismét és ismét visszatér. Nemcsak olyan adatot idézhetünk, mint az 1942—44 között Sziklay László által szerkesztett kassai Oj Magyar Museum, mely Kazinczy-idézettel indul. Magyar-szlovák kapcsolatokat, párhuzamokat kereső és találó tanulmányaiban lépten-nyomon Kazinczy nevére bukkanunk; az ő Mušickihoz írott levelének gondolatai vezérlik Sziklay Lászlót: úgy kívánja a magyar irodalom virágzását, hogy más nép irodalma ne kerüljön hátrányba. Terjedelmes kötetre rúgnak azok a bibliográfiai cédulák, melyek Sziklay Lászlónak a 30-as években született dolgozatait dokumentálják. Munkatársa az Apollónak, ahol a szlovák „nemzeti ébredéséről tesz közzé dolgozatokat, a Debreceni Szemlének, ahol részleteiben vitatható, egészében azonban mégis impozáns Sládkovič-tanulmánya jelenik meg. Állomáshelyén, Nyíregyházán a Szabolcsi Szemle szorgalmas cikkírója, elsősorban a szlovák irodalmi eseményekről tudósít, de a közép-európai szemléletet is igyekszik kimunkálni, ír a Prágai Magyar Hírlapba beszámolót a szlovák Ady-kötetről, Csuka Zoltán izgalmas folyóiratában is megtaláljuk a nevét, a Láthatárban, ahol a szlovák irodalmi termékek magyar kapcsolatairól szól, hol elismerően, hol polémikus hévvel (így tisztázza Bartók meghatározását a nemzetközi zenei zsargonról!), a Tátra ban Rázus arcképét rajzolja meg, kisebb füzetnyi tanulmányt ad ki Hviezdoslavról, ez franciául is megjelenik; magyar, német, francia, olasz nyelvű dolgozatai a szlovák fél figyelmét és fölkeltik, Milan Pišút reagál Sziklay munkásságára. 1942-ben kiadja A szlovák irodalom című alapvetését, mely ugyan irodalomtörténetnek hiányos, inkább az 1962-ben megjelent közel 900 oldalas „kézikönyv“ előtanulmányának nevezhető.

Közben pedig gyűjti az adatokat, dossziék telnek meg a szlovák-magyar kapcsolatok pozitívumait bizonyító cédulákkal. A felszabadulás után pedig megteremti a budapesti pedagógiai főiskolán a szlovák tanszéket, amely a szlovák tanárképzés magyarországi centruma lesz. Később ez Szegedre tevődik át. Tanítványai a megértő, ám igényes, a hatalmas tudású, de gondolkodásindítóan magyarázó nevelő-tanár arcképét őrzik. Tanárvolta, állandóan nevelő-inspiráló, új kutatásra serkentő lénye is Kazinczy példájára vezethető vissza. Közben könyvei, tanulmányai sorjáznak előttünk. Megnyílik előtte a szlovák tudományos élet kapuja is — a Slovenská literatúra, a Slovenské pohľady; a szerkesztő újabb értékes munkához jut: a Tanulmányok a csehszlovákmagyar irodalmi kapcsolatok koréból, s az ugyanilyen vonatkozású lengyel kötet az ő türelmét, szorgalmát, diplomáciai érzékét is dicséri; a Világirodalmi Figyelő, majd Helikon szerkesztő bizottságának tagja lesz. Részt vesz a szláv kongresszusokon, előadásai mindig eseményei az üléseknek. Hviezdoslavról írt adatközlései, tanulmányai, könyve (Az ifjú Hviezdoslav) sarkalatos pontjai az újabb kutatásoknak, de újat tudott mondani Launerről, Ján Chalupkáről, Kraskoról, a szlovák-magyar kapcsolatok helyéről