Irodalmi Szemle, 1972

1972/8 - FIGYELŐ - Nagy Barna: Pituk József Viktórián művészete

ját, majd gazdag kolorüú festményeit, hiszen mint festő is kialakította a maga sajátos stílusát.

Pituk J. V. azt a filozófiai felfogást vallja, hogy „világunk nemcsak abból áll, amit az idegen tárgyak jelentenek benne, hanem abból is, amit az ember saját erejéből alkot benne". Minden egyes grafikai művét áthatja az a tudat, hogy rajzai nemcsak gyönyörködtetnek, hanem gondolatokat ébresztenek, amelyek élesen rátapintanak az emberi fonákságokra, visszásságokra. Bírálja az egyén hibáit, a közösségbe tömörült érdekcsoportok igazságtalan, hazug és álszemérmes képmutatását. Apokaliptikus képein és a Jelenések könyvének egyes szakaszaiban a tragikum hangsúlyozása csupán a kép egyik oldala, hiszen a tragikum mint kritikai eszköz azt a célt szolgálja, hogy általa mi is megdöbbenjünk, és saját hibáink láttán megpróbáljunk igazabb, emberibb életet élni. Bátran mondhatjuk, hogy Pituk J. V. böl- cselkedő, mélyen gondolkodó művész, aki képeivel nemcsak esztétikai élvezetet nyújt, hanem gondolkodásra serkenti a szemlélőt. Milyen eszközökkel fokozza a kifejezés erejét? Rajzain az elevenség, a mozgás, a széles lendület, a lényeges kiemelése, a jellegzetes hang- súlyozása az uralkodó elem. A valóságból indul ki, azt azonban ilyen vagy amolyan formában mindig idealizálja, a kép tehát több mint valóságutánzat. Grafikájában és festészetében egyaránt arra törekszik, hogy minél nagyobb hangsúlyt kapjon az örökkévaló, a maradandó érték. Művészetének lényege végeredményben az, hogy egyrészt esztétikai értékeket érvényesítsen, másrészt erkölcsi normákat állítson fel.

Ugyanez vonatkozik festményeire is. Tárgya mindig a valóság. Ahogy ezt kifejezi, az az ő belső érzéseinek, szubjektív átéléseinek az eredménye. Itt jutunk el szinte izzásig felfokozott színeihez, a kékhez, a vöröshöz, a lilához. Képeit szemlélve önkéntelenül is a rejtett tartalmat kutatjuk, azt, ami — képletesen szólva — a „kép mögött“ van. Pituk J. V. nem impresszionista a szó megszokott értelmében, hiszen nála a szín nem öncél, hanem a tartalom kifejező eszköze. Képeinek tartalmi mélységével és szín- hatásaival olyan többlet hangsúlyozására törekszik, amely az élet hamisítatlan, igaz arculatát mutatja meg. Tájképeinek elemzésénél nem feledkezhetünk meg a kívülről jövő hatásokról sem. Pituk J. V.

— mint már említettük — az ősi Selmecbányán élte ifjú éveit. A hegyvidék színes varázsa minden bizonnyal mély benyomásokat hagyott lelkületében. Ezeket elhozta magával a Balaton partjára is. Tájképeinek értékét magasra növeli

— s ezt különösen hangsúlyoznunk kell —, hogy gyakran a természettel szinte egybeolvadó színfoltként, ott láthatjuk rajtuk a tevékenykedő, dolgozó, cselekvő embert. Tájképeiről beszélve nem feledkezhetünk meg a Selmecbányái hegyvidéket oly elevenen, oly tiszta színragyogással megfestett képeiről, valamint az ódon város utcarészleteiről sem.

Méltatásunk nem volna teljes, ha nem utalnánk röviden a művész üvegfestményeire. Ez az egykor oly közkedvelt, majd elhanyagolt kifejezési eszköz szinte újjáéledt Pituk J. V. kezén, s színes ablakai előkelő helyet foglalnak el Körösfői Aladár és Nagy Sándor üvegfestményei mellett. Ezeket az alkotásait is, mint általában egész művészetét, az optimizmus, az élet őszinte szeretete hatja át.

Nagy Barna Budapest