Irodalmi Szemle, 1972

1972/8 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond: A vers túloldalán (Kulcsár Ferenc: Napkitörések, Madách, 1972)

Amit megtehetek, megteszem” — hangzik a vállalás sziszifuszi szavia. Nem az elfogultság íratja le velem a merész párhuzamot, hanem a tények: Illyés Gyula Nem menekülhetsz című versének sorsvállaló keménységét idézi ez a költemény. Az önvállalás — küldetés — küldetésvállalás tisztítótüzei után a vers gondolati és érzelmi disszonanciái a befejező sorok szép nyugalmában oldódnak fel:

emlékezz rám te világrajött

nemzőimet verte isten hidege Emlékezz rám kinek szelleme megtisztulhat vakpontok között

A rövid, mert terjedelem korlátozta elemzés korántsem merítette ki a verset. De annyit talán bizonyít, hogy a költemény valóban az emberi lét drámája, könnyeivel és mosolyaival, káromkodásaival és fohászaival a lét változó, de mindig teljes embert, egész emberséget kívánó alaphelyzeteit mutatja be.

Az első ciklus további két nagy verse Az idő hallgatása és az Úgy legyen. Mindkettő részletes bemutatást, alapos elemzést igényelne. Az elsőben komor, sötét színekkel az idő [a történelem) folytonosságában élő ember portréját rajzolja meg a fiatal költő. Pesszimista vers? Nem! Az embert ugyan „zokogó félelemben“ ábrázolja, akinek „kézfeje mint az állaté / és lábfeje mint az állaté“, de nem a „zokogást“ avatja az élet hangjává, hanem az emberi hangot, a vox humana tisztaságát. Az emberek „Megszólalnak mint a mesében a sárkány meg mindenféle állat. / Miért döbbenetes, hogy ennyire értelmesek?" — bukkan elénk a Parasztos Prométheuszból a komor színek magyarázata. Helyzetünket éppen az élezi ki, hogy értelmességünk ellenére értelmetlen, végzetesen tragikus dolgokat cselekszünk: „mondtam csendes őrülettel / hogy a bomba esetlen korcs / s ifjabb vagyok nála..." (Kijelentő mondatok). A végítélet tűzpatás lovai vágtatnak az Ogy legyen ben is, melyben a képek Bácskái Béla erőteljes vonalakkal, fekete színekkel megrajzolt tájképeit idézik. Három versszaknyi komorság után azonban felcsendül a fény-könyörgő litánia:

Zabolázd meg Uram sokszínű lovaid Hisz barlangba ér már így is a kezünk Az égen a nap mint szőrzsák feketéil S az emberben ha meggyöngül a halál Láthatod Uram irgalmat remél

Az eddig elemzett három versből is nyilvánvaló, hogy Kulcsár Ferenc a gondolati költészet híve. Merész vállalkozás ez egy fiatalembertől, de — mint azt a kötet bizonyítja — nem eredménytelen. Hiszen a gondolati költészet nem új gondolatok fölfedezését jelenti. (Erre még a filozófia is ritkán képes). Inkább a gondolatokkal valő harcot, az ellentétek egyidejű regisztrálását, a Janus-arcú lét szemébe nézést. (Ismét egy merész párhuzam: Ady teljességigényét idézi fiatal költőnk törekvése). Tézis és antitézis nem szükségszerűen zárja ki egymást, a kettőből szintézis is teremtődhet. Ez a szintetizáló törekvés nyilvánul meg a Teljesség kísérlete című második ciklusban, melyben a költő megkísérli, hogy ő legyen újra „az Alfa és Omega" (Ogy legyen). E témacsoport legjellemzőbb verse A kétnemű isten hegedőse. Érdekes kísérlet: egy szerelmespár „átváltozásairól“ szól. A lány férfinak, a férfi lánynak vallja magát, tehát afféle személyiség-eltolódás játszódik le a szemünk előtt. Köztudott, hogy a személyiséget a lélekbúvárok különböző — riasztóan tudományos elnevezésű — típusokra osztják. Tiszta egyedek azonban nincsenek, a kategóriák határai könnyen elmosódnak. Nemcsak a nemeken belül, hanem a nemek között is: beszélünk „lányos fiúkról“ és „fiús lányokról“. A nyilvánvaló hasonlóságon túl azonban vannak rejtettebb,' kevésbé látható rokon vonások is, annyi azonban tény, hogy minden férfiban ott él egy kicsit a nő is és fordítva. A férfi — nő szembeállítást nem is annyira a természet, inkább a társadalmi fejlődés produkálta. A munkamegosztás és a női „jogfosztottság“ már a modern társadalmak találmánya, az őskorban még inkább „emberről“ beszélhetünk,