Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - Tóth László: Kő és egek (vers)
valahol kő és ég között ha nem zörögnek már a kocsik homlokodon jelzik csak a keréknyomok az évszakok monoton vonulását mélyhegedűk árnyékában a mozdulatokat a keresztig a szögekig és vissza tenyérnyivé nő a táj egy pillantásba kormosul az ég és pupilláidba két nem-lét szorul amint a tüzet látod amit látod s megidézed a kutat megidézed: ezer gyökerével ezer merüléssel megidézed: kitépve medréből bronzosan ha kondul a szélben megidézed: varangyok ha ülnek a forrásán apád karjaiba megidézel egy végzetes ölelést s ajkaira megidézel egy kihűlt kocsmai nótát és adott lesz egy arcban a hóesés és adott lesz lábaid alatt ezer út és ezer utadnak mindig-egy gyökere a tüzekben az erdő madár röptében a hamuval széthordott fészkek és két mozdulat között mindig adott lesz egy félbehagyott harmadik akác földbe szúrt ága faragatlan villanyéi valahol kő és ég között a harang: tenger szétszakadt kötelek a partjai repedt tükrök józanságával közelíti meg a kert az ősz boltíves termeit eldobott kések maggá tisztult almák a küszöbön mint a halász és a háló között ha megszakad minden kapcsolat variálható lesz a híd a folyó a vitorla a hold és a tűz a nappalok és az éjszakák közlekedőedényében balladaszemű árnyak emelkednek süllyednek színük a csönd hangjuk a csönd csöndjük a csönd ingük megvarratlan ing szerelmük kimondatlan indulat valahol kő és ég között valahol az ajkak félholdjai és a megszegett kenyér között adott ó adott lesz az arcod szilvafák ujjain adott ó adott a kiáltásod és órainga ritmusával lesz mérhető a repülés a vödrök zuhanásában minden szomjad kettőspontok bástyái mögött adott a magányod adott a kő és adottak ó az egek:
