Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - Zs. Nagy Lajos: Mit ugrálsz, Jónás?
—• Igen, de például rendes márvány síremléket is szeretnék állíttatni, a sírt meg körülkeríttetni. Ha valami kis összeggel is hozzájárulnál, a te sírod lehetne a legszebb ebben a temetőrészben, aztán meg tudom, hogy a kőművesmunkához is értesz, a sír körülikerítését, tudod, olyan egyszerű betonfallal, magad is megcsinálhatnád. — Az igazat megvallva, Margit, nem is érdekel túlságosan a sírom. — Mindig is ilyen voltál: a személyes ügyeid érdekeltek a legkevésbé... Nézd, én nem bánom, de akkor számíthatsz arra, hogy előbb-utóbb a sírod behorpad, nekem most nincs valami sok pénzem, azt hiszed, (kényelmesen lehet nyugodni egy horpadt sírban? — Rendben van, majd gondolkodom a dolgon. Estére szabad vagy? — Természetesen. Gyászolok! — Mindegy. Estére hét körül várlak a szálloda presszójában. — Nem lesz illetlenség a részemről? — Miért, a gyász miatt? De hiszen engem gyászolsz! A gyász különben is azt jelenti, hogy lélekben szeretett halottunk mellett maradunk. Hát te most testestül-lel- kestül velem leszel. Mi van ebben kivetnivaló? Megegyeztek. Jónás addig nézte Margit fekete forrónadrágban feszülő combját, míg csak a lány el nem tűnt a sarkon... Jónás betért a takarékpénztárba, s kivett tízezer koronát. Borítékba tette, s ráírta: „Temetésem költségei“. Majd estére átadja a lánynak. Kifizette a szállodát, s kis aktatáskájával a hóna alatt beült a presszóba. Egy félórája volt még a lány érkeztéíg. Feltéve, ha pontos lesz. Kissé meglepte őt Margit túlzottan tárgyilagos, sőt hűvös viselkedése. Azt megértette, hogy nem ugorhatott egyenesen a nyakába, hogy nem eshetett örömmámorba közvetlenül a friss sír mellett, különösen olyan friss sír mellett, amelyben ő, Jónás nyugszik. De a temetési kiadások száraz felsorolása, csaknem nyílt közlése annak, hogy ezeket a kiadásokat neki, Jónásnak illik megtérítenie, ez bizony kissé meglepte őt... Annak viszont örült, hogy Elza — a részvéttávirattal — elismerte a halálát. Mindig is tudta azt, hogy a felesége zseniális asszony. Hogy sem ő, sem a két lánya nem jöttek el a temetésére? Annyi baj legyen! Végeredményben az derült ki az egészből, hogy tulajdonképpen csak az ő számukra halt meg, és most szíves és hallgatólagos jóváhagyásukkal, ha akarja, feleségül veheti Margitot. A kérdés csak az, hogy akarja-e? Egy negyedórája volt e probléma megoldására. Tehát lássuk csak! Abból kell kiindulnia, hogy Elza zseniális feleség volt, Jónás minden kötöttségektől mentes, szinte abszolút szabadságot élvezhetett mellette. Elza Margitról is tudott, rögtön viszonyuk legelején. Soha egy rossz szava nem volt emiatt. Sőt, az első esetben a terhességmegszakltáshoz szükséges pénzt, mivel a [férfi akkor anyagilag eléggé le volt égve, Elza teremtette elő, és ő is küldte el Margitnak. A második esetben nőgyógyász után futkosott, és talált is egyet. Többször meg akarta hívni magukhoz a lányt, például legutóbb húsvétkor, de ebbe Jónás nem egyezett bele. Egyszóval Elza mellett Jónás a szó szoros értelmében megsokszorozhatta saját énjét, és még bíztatták is erre. Margit viszont azzal kezdte, hogy az első adódó alkalommal eltemette őt. Megkérdezése nélkül. Most itt maradt, itt ül egyedül, arra kárhoztatva, hogy saját sírját gondozza ... Ennél a gondolatnál tartott, amikor Margit megérkezett. Ismét tiszta feketében, csak a forrónadrág helyett vett föl egy tenyérnyi fekete bársony szoknyát. Harisnyája nem volt, s noha -a bőrét jól lebarnította a nyári nap, combj^ mihelyt a lány leült, úgy világított, mint a reflektor: egy szakasznyi férfi tekintetét bűvölte magára. Jónás átadta neki a „Temetésem költségeiét, a lány számolatlanul, épp csak valami köszönésfélét motyogva csúsztatta be a borítékot a kézitáskájába. — Akkor hát meggondoltad — kérdezte halkan —, nálunk fogsz lakni?
