Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Püspöki Nagy Péter könyve Dunaszerdahely város címeréről
gokból kerülnek egymás mellé, s eme „együtt utaztatásuk“ már-már szürrealista korrespondenciákat villant föl, anélkül, hogy egyetlen pillanatban is átcsapna (miként a szürrealizmus oly gyakran visszaüt nagyapjára] szimbolizmusba, mert az oraveczi szintagmák nem mutatnak túl (csak nagyon ritkán] ön- magukon, a vers — Weöres Sándor szavaival — ,,minden érzelmes nosztalgiától mentes, minden látványos gesztussal szemben tartózkodó“, és a továbbiakban még szót ejt a forma zártságáról is; Héj című verseskötetében (az elsőben] Oravecz Imre olyan alapossággal Püspöki Nagy Péter könyve Dunaszerdahely város címeréről (Erb mesta Dunajskej Stredy. Heraldická a historická štúdia. Mestský národný výbor, Dunajská Streda 1970, 61 L] A pozsonypüspöki Nagy Pétert akkor mutattuk be olvasóinknak, amikor Püspöki mezőváros története című könyvét ismertettük (Irodalmi Szemle 1969/10 sz.] Művét mások is pozitívan értékelték, közülük most csak Richard Marsina recenzióját emeljük ki, amely a Historický časopisban jelent meg. A szerző második könyve szintén szlovák és magyar kiadásban jelent meg a Dunaszerdahelyi Városi Nemzeti Bizottság jóvoltából. Előrebocsátjuk, hogy Dunaszerdahely 1969 óta használatos hasított címere is Püspöki Nagy Péter terve. Ötször vágott bal oldalán a kék szín a Dunát jelképezi, az arany szín az arany- kalászos Csallóközre utal. A jobb oldali mező piros színe Dunaszerdahely városi jellegét, benne Merkúrt (a kereskedelem római istenét] idézi, s aranyszínű szimbólumával egyúttal a szerdára is utal. A megoldás esztétikailag is szerencsés, történelmileg is helytálló. Ugyancsak jó megoldású a város zászlója is. A könyv Gyurcsík Józsefnek, a Dunaszerdahelyi Városi Nemzeti Bizottság elmarkol föl egy élményanyagot, hogy szinte lehetetlennek látszik a folytatás, legalábbis ebből a tragédiákat (aprókat és nagyokat) sejtető alapállásból, és önkéntelenül arra kell gondolnunk, hogy az elkövetkező versek csak akkor kerülik el a most jelentkező Oravecz utánérzését, ha már szemléletükben eleve különböznek őseiktől, ha tovább forgatják az egy aspektusból kimerítően elemzett élményt, és legalább látszólag megszabadítják az „eltűnt idő“ foglyát, azaz: nehéz folytatás következik. Fábián László nőkének ajánlásával és a szerző bevezetésével kezdődik. Ebből megtudjuk, hogy kutatómunkája során a bratislavai és a budapesti levéltárak anyagát dolgozta fel. Kiemeljük, hogy a könyvtárakban elásott ismeretlen forrásanyag (főleg a folyóiratcikkek) felkutatása nagy lelkiismeretességre vall. A könyv, heraldikai jellegű értekezés keretében — igaz, hogy csak röviden — Dunaszerdahely történetét is tárgyalja. Megtudjuk, hogy itt római kori település nyomait tárták fel. A város létezésének első írásbeli nyoma IV. László király 1283-ban kelt oklevelében található. A katolikus plébániatemplom tornya, főhajója és szentélye a XIV. században épült, s valószínűleg azonos az 1341-ben említett Szent György-templommal. Hogy mikor kapta Szerdahely a mezővárosi (oppidum) rangot, azt pontosan nem tudjuk, de első írásbeli nyoma 1574-ből való. A város magába olvasztotta Chot (Csót), Pókatelek (Újfalu) és Nemesszeg településeket, valamint Előtejedet, 1960- ban pedig, amikor Dunaszerdahely nagyközséget ismét városi rangra emelték, hozzácsatolták Sikabony (Maié Blahovo) és Lidértejed községeket is. A szerző nyilvánvalóan Csallóköz múltjának kutatására fogja magát specializálni. További közleményeit örömmel várjuk, mert Borovszky műve már elavult, másrészt pedig a nagyobb csallóközi települések (‘Somorju, Csallóköz- csütörtök stb.) története is feldolgozásra vár. Fogarassy László 6Ô8
