Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - Koncsol László: Három változat az apokalipszisra (2. Babits Mihály: Fortissimo)
A hasonlat „horkol“ igéje az Istent a földre, egy drámai voltában is groteszk helyzetbe emeli át, dehonesztálja, devalválja, s ebben a vershelyzetben, ebben az ég-föld közelségben csattan föl előbb a káromkodás („a süket Istenét“), majd az üstdobokra hangszerelt, ökölcsapás erejű üvöltés: Süket! Süket! Ez a tételvégi szó lesz a harmadik tétel vezérmotívuma. A Vörösmarty- és a Babits- vers szerkezetének egyik lényeges különbsége, mint már -az első és második tétel határán is megjegyeztük, hogy Babitsnál egy-egy zárómotívum átfonódik a következő szerkezeti egységbe. Ennek az átvitelnek kettős szerepe van: ott az első tétel vezér- motívuma kerül át, de ez az új tételnek csak az elején hangzik el, s csupán azért, hogy ennek dinamikáját még határozottabb emelkedésire ösztönözze — itt, a második és harmadik viszonyában a forma is, az átvitel szerepe is más: a tételvégi csúcsszó a következő szerkezeti egység vezérmotívumává lesz; tehát ott az átfonódás lényegében tagadó, itt viszont igenlő értelmű. A Vorösmarty-vers tételei kontrasztos monotematikus egységekben váltják egymást, s az állandó fogalmi alapanyagot egy-egy központi elv (remény; vész; halál) formálja át. A Babits-vers kontrasztjai csak egy-egy tételen belül bontakoznak ki, míg a vers fő szerkezeti jellemzője az evolúció, az emelkedés, a vezérmotívumok átfonódása, illetve a belőlük kifejlődő képsziinonímák lassú értelmi, hangulati és dinamikai emelkedése, s ez a maga szerves egységében a modern zene kromatikus — dodekafonikus — polifóniájával rokonítható; ez viszont közvetlen kapcsolatban áll a barokk polifóniával, mint Babits verse is a barokk líra hagyományaival. Lássuk hát a harmadik tétel témáját, ahogy a vezérmotívummá szilárdult tételvégi csúcsszót az új lelki helyzetben kialakítja: Ö ma milyen jó volna süketnek mint az Isten! A kidolgozás első motívumai a föld és a rajta dübörgő hadseregek: Süket a föld, nem érzi hátán hadak alázó dobogását. i '■ Ha eddigi gyakorlatunkat követve, itt is megvizsgáljuk a tétel magas és mély magánhangzóinak arányát, meglepő, de teljesen logikus fordulatot észlelünk: a magas hangzók száma 71-re, azaz a korábbi 44,23 %-ról 61,20 %-ra ugrott, a mélyeké viszont 45-re, vagyis a korábbi 55,76 %-ról 38,79 %-ra zuhant. A különbség óriási: a tételen belül 22,41 %, az előző tételéhez viszonyított változás — növekedés, illetve fogyás — 16,97 %. 52,63 54,28 45,71 32,75 25 20,40 29,41 50,82 49,16 45,91 54,08 44,23 55,76 61,20 38,79 630
