Irodalmi Szemle, 1972
1972/6 - Marek, Jiří: A napfürdő
ahova minden pillanatban betoppanhat valaki? Vagy még valószínűbb: egy olyan helyiségben, ahol rajta kívül még más is tartózkodik? Bružek felügyelő csaik mélyet sóhajtott. — No és minthogy háromszögről van szó — folytatta a tanácsos úr —, két embert gyanúsíthatunk. Nem? — Mint mindig, kérem — jegyezte -meg szolgálatkészen Mrázek úr. — A férjet és a szeretőt. — És maga, Mrázek, melyikükre szavazna? — Azt nehéz volna megmondani, kérem. Ilyen esetekben az alibit kell alapul venni, csakhogy alibijük mindkettőjüknek van. Sőt a szeretőnek imég biztosabb az alibije. — Persze, ha hihet az anyjának, hogy ki sem tette otthonról a lábát, és nem ölte meg a kedvesét! — Hát igen, ez faktótum, de a férj is visszatérhetett hamarabb a szolgálati útról. — Mert az a fiatalember könnyen elugorhatott ide, hogy megölje Winternét. Csakhogy a fürdő alkalmazottai jól ismerik őt, és azt állítják, hogy tegnap nem járt itt. És Winter úr felől érdeklődtek tőlük? — Eddig nem volt rá alkalom — szólalt meg Bružek úr. — Mondok én maguknak valamit, uraim — mondta ünnepélyes hangon Vacátko tanácsos, de nem mondott semmit, mert a kapuban megjelent a fürdőmester, és mit sem törődve azzal, hogy az urak beszélgetnek, egyenesen feléjük tartott. — Kérem tisztelettel, szeretném megkérdezni, nem lehetne-e leivenni a kapuról azt a cédulát. Mi tudniillik béreljük ezt a fürdőt, és ha nem használjuk ki az idényt, akkor ráfizetünk. Mi, kérem szépen, ártatlanak vagyunk! A tanácsos úr felvonta a szemöldökét, ami nála örök időktől fogva az elégedetlenség és a nemtetszés jele volt, de aztán 'Váratlanul intett: — Rendben van, nyissa csak meg a forgalmat. Bružek úr itt marad, ha netalán szükségük volna ránk. A fürdőmester azzal elment, többször is meghajolva és köszönő szavakat motyogva. — Maga, Bružek, még egyszer alaposan körülnéz itt, megismerkedik néhány emberrel azok közül, akik ide járnak és így tovább... És hallgasson csak ide,'lehetséges, hagy az az ember eldobta itt valahol azt a puskát. Talán még meg is találja! — Már kerestem, tanácsos úr, engedelmével. A pinceablak félig nyitva van, majd a kertészükkel bemegy a pincébe, és áthányjuk egy kicsit a szenet. Ki tudja... — Ki tudja, bizony — sóhajtott fel a tanácsos úr. — A legrosszabb, hogy senki sem tud semmit. Ez a mi legnagyobb bajunk. Semmit sem tudnak az emberek, mert semmit sem hallottak. Mi már hallottunk is valamit, mégsem tudunk semmit. Mi visszamegyünk az igazgatősiágra, és maga, Mrázek, előállítja Winter urat, meg azt a fiatalembert. Náthaláz ide, náthaláz oda... Maga pedig, Bružek, estefelé elküldi hozzám a fürdőmestert és a feleségét. A tanácsos úr könnyedén k-eménykalapjához emelte kezét, szalutált, ami azt jelentette, hogy vége a tanácskozásnak. De aztán mégiscsak megállt: — Van még itt egy dolog, legények, amiről nem szabad megfeledkeznünk. Az a nő betakarta az arcát a lepedő sarkával, mint mindenki, aki napozni szokott itt. A tettes a lepedőn keresztül lőtte agyon. Remélem, tisztában vannak vele, hogy ez mit jelent. — Természetesen — mondta Mrázek úr, noha sejtelme sem volt róla. Bružek úr úgy tett, mintha a járókelőket figyelné, és hallgatott. — Az azt jelenti, hogy a gyilkos tudta, hol fekszik az a nő! — mondta győzedelmesen a tanácsos úr. — Vagy, ha megengedi a tanácsos úr, felismerte a fedetlen testrészeiről — jegyezte meg Bružek felügyelő. A tanácsos úr elismerőleg csak annyit mondott: — Nagyszerű... Látszik, hogy van némi tapasztalata! És nem lehetett tudni, hogy ezt dicséretképpen mondta-e, vagy enyhébb szemrehányásként. Az Igazgatóságon egy levél várta, melyen a törvényszék pecsétje volt. Vejvoda doktor úr azt közölte benne, hogy utólagosan megállapítást nyert egy körülmény, amellyel a további kivizsgálás során számolni kell. Winterné asszony terhes volt. A terhesség hozzávetőleges tartama: három hónap.
