Irodalmi Szemle, 1972
1972/6 - Marek, Jiří: A napfürdő
— Szeretnék egy kicsit körülnézni. Lehet, hogy találnánk ott valamit, ami esetleg __ k hm... megerősítené az ön állítását. Winter úr alighanem teljesen elvesztette biztonságérzetét, mert felállt: — Nagy a rendetlenség odabenn... Szerettem volna egy kicsit aludni... — És tudott aludni? — kérdezte részvétteljesen Mrázek úr. — Üljön le, kérem, a kolléga valóban csak körülnéz. És a felesége ... hagyott önnek valamilyen üzenetet? — Nem. De tegnap egyáltalán haza se jött, úgyhogy teljesen világos a dolog. — És mit gondol, hová mehetett? A szüleihez, amint azt a hölgyek általában szokták? — Már nem élnek a szülei. Azt hiszem, hogy csak... úgy megszökött. El akart tőlem válni. — És ki miatt? — Ha tudnám, ki az a gazember, én! ... — Mi a foglalkozása? — A Singer cég kereskedelmi ügynöke vagyok, varrógépekkel dolgozunk. — De hiszen az elég békeszerető foglalkozás — mondta Mrázek úr, és megpróbált rámosolyogni a megszomorított és feldühödött férjre. Bouše úr közben visszatért a hálószobából, néhány levéllel a kezében. Winter úr elvörösödött: — Hogy találta meg? — Gyakorlat dolga ... Önök leveleztek egymással? — Már régebben nem beszéltünk, és hát... levélben érintkeztünk egymással. — Figyelemre méltó módszer. Bármelyik férj megirigyelhetné — mondta Bouše úr mély meggyőződéssel. — Ö... ő csakugyan megbolondult. Képzeljék magukat a helyzetembe, már vagy egy fél éve tart ez az állapot. Egyszerre mintha kicserélték volna, egyáltalán nem is titkolta előttem, hogy ő mást szeret. Azt hittem, megbolondulok. Megpróbáltam vele szépen szót érteni... — Aztán persze csúnyán is — egészítette ki Mrázek úr szolgálatkészen. — Azt megmondhatom, hogy sosem bántam vele durván, ha úgy gondolom is, hogy más férfi az én helyemben ... Miközben Winter úr ezt mondta, úgy ökölbe szorította a kezét, hogy az Ízületei egészen fehérré váltak. Minden bizonnyal szenvedélyes ember volt. — És hol volt tegnap este? — szegezte neki a kérdést váratlanul Bouše úr. — Hol lettem volna? — csodálkozott el Winter. — Űton voltam. — És ma miért nem utazott sehová? — Azért, mert nem szoktunk minden nap utazni. Azonkívül vártam a feleségemet, de sajnos nem jött... Kegyetlen éjszakám volt, reggel felé megértettem, hogy már nem tér vissza... Nem utazhattam ki, uraim, ilyen lelkiállapotban nem lettem volna képes egyetlen varrógépet sem eladni. Az üzletkötéshez nagy lelkinyugalomra és fokozott összpontosításra van szükség. — Öltözzön fel, kérem. Velünk jön a rendőrigazgatóságra, ahol jegyzőkönyvet veszünk fel önnel. Winter úr felállt, enyhén meghajolt, és bement a szobába. Mrázek úr a nyitott ajtónál állva, a megszokott módon társalogni kezdett vele. Megkérdezte tőle, hogy megy az üzlet, célzást tett rá, hogy Winter úr nyilván jómódú ember, már csak a lakás szerint ítélve is, majd afelől érdeklődött, hogy nem élt-e Winterné asszony túlságosan fényűző életet... Nem az volt a fontos, mit fog Winter úr válaszolni, hanem az, hogy egyáltalán válaszoljon, mert a felügyelő attól tartott, hogy megszökik. Ám Winter úr szemmel láthatóan nagyon szomorú volt. Elegáns öltözetben jelent meg, mint az egy nagy cég kereskedelmi utazójához illik, és közölte, hogy teljes egészében az urak rendelkezésére áll. Az előszobában egy kard és egy régi katonasisak függött a falon. Bouše úr kérdő tekintettel megállt mellettük, mire Winter úr megjegyezte: — Háborús emlékek. Azután kiléptek a folyosóra, és Winter úr gondosan bezárta az ajtót. Amikor Mrázek úr visszaérkezett az igazgatóságra, egy üzenetet adtak át neki, hogy azonnal hívja fel Bružek felügyelőt, aki reggel óta kint tartózkodik a napfürdőben. — Nos, mi újság? — kérdezte mohón. — Sikerült megtudnom a nevét és a címét annak a férfinak, aki a halott nő ked
