Irodalmi Szemle, 1972

1972/6 - Popovič, Anton: Az irodalmi kommunikáció modellje és a fordítás

tás közvetítésével eljut a befogadóig, nyelvében a különféle nyelvi konvenciók tömege gyűlik össze. Ezért a fordítás szövege sohasem „tiszta“, sőt a különféle fajtájú és különböző kommunikáló szubjektumoktól származó konvenciók egyféle folyamatos interferenciája. A fordítás stílusára aztán a különféle hagyományok keveredése jellemző.

Hogyha meg akarjuk állapítani a konvenció szerepét a fordítás stílusában, nem képzelhetjük el a dolgot úgy, hogy minden egyes nyelvi konvenció „kiabál“ a szövegből. Épp azért, mert a fordítás stílusa a heterogén nyelvi elemek funkcionális egysége, ezért ezek a konvenciók belesimulnak a szövegbe, és nem vehetők észre azonnal. A fordítás stílusának homogenitása elfedi őket, kiegyenlíti egymással az egyes elemeket, hogy ne legyen teljesen nyilvánvaló, melyik elem kitől származik.

A konvenciók egyike sem közvetlenül kerül a szövegbe, hanem az irodalmi közlés szerzőjének személyén áttranszponálva. így pl. a fordítás potenciális befogadójának konvenciói a fordítón mint médiumon keresztül válnak a szöveg részévé, és csupán a fordító nyelvi döntéseinek szempontjából konvenciók. Ugyanis a íordító a befogadó elvárásainak figyelembevételével dönt a kifejezőeszközök használatáról. Tehát a befogadó kizárólag mint bizonyos nyelvi megoldások transzponálója létezik a szövegben.

A szemantikai és stilisztikai instrukciók a legkülönfélébb kommunikáló szubjektumoktól származhatnak. Miként már bemutattuk, ez lehet az eredeti mű szerzője, a fordító, sőt maga a virtuális befogadó is. Hogy közülük melyik fog dönteni, az sokban függ az irodalmi helyzettől, a kontextustól. Általa kap hangsúlyt a fordító szempontja és költői nyelvének koncepciója. Máskor magából az eredetiből származó instrukciók kerülnek előtérbe, és kevésbé veszik tekintetbe a hazaii irodalom szokásait. A fordítóra azonban mindenképpen hatással van a korszak irodalmának esztétikai normája, fordítói módszere, fejlettségének szintje és más hasonló.

A szókészleti egységek kiválogatása, a kifejezőeszközök megválasztása szövegkialakító aktus, ugyanakkor azonban szociálisan is determinált. A nyelvi eszközök megválasztása szociális függőségének elvén (J. Levy terminusa) a kifejezések etikai és morális vonatkozású szociális kontrollját kell értenünk, amely megkívánja, hogy azonos fogalomkörben egyes szókészleti egységek használatát kerüljük, másokét viszont előnyben részesítsük. A fordító számára a kifejezések megválaszásakor nemcsak a kommunikálás az egyetlen követelmény, hanem ennek differenciálási szempontja, pl. a kifejezés étosza is.

Hogyha a fordító mereven ragaszkodna a szöveg szemantikai tulajdonságainak közvetlen átültetéséhez, és nem venné figyelembe a befogadó kommunikációs helyzetét, kollízió állna elő közötte és a befogadó között. H. Miller esetében pl. a mai szlovák nyelvű olvasó kommunikációs helyzetét az határozná meg, mennyire képes potenciálisan kiegyenlítődni az olyan típusú irodalommal, mint amilyet H. Miller művei testesítenek meg. Hogyha a szlovák fordító csak az intellektuálisan felkészült, az irodalmi értékekben differenciáltan tájékozódni tudó olvasót veszi figyelembe, akkor bizonyára az olvasóközönség egy csupán szűk rétegének igényeit elégíti ki, a differenciáltan tájékozódni nem tudók igényeit azonban nem, s ezzel el is veszítheti őket. A fordítónak végső soron valamiféle aritmetikai átlag szellemében kell elhatározásra jutnia, mégpedig az eredeti műre való tekintettel, ugyanakkor figyelembe véve a Miller művét különböző szempontokból megítélő különböző befogadók igényelt is. Bármenynyire keresi is majd a virtuális befogadó képzete mögött a konkrét olvasót, végül eljut ahhoz az általános felismeréshez, hogy a mai szlovák nyelvű olvasó, aki előtt az erkölcsi kalandregény olvasmány a mai napig sem veszített jelentőségéből (és ez nem vethető szemére), nem lesz felkészülve a Miller regényében levő eszmei és tematikai sajátosságok felfogására. Történelmileg véve tehát magában az irodalmi fejlődésben, az irodalmi műfajok differenciáltságában, a hagyományos témákban stb. nem lel támaszra az ilyen téma felfogásához. A mi mai olvasónkat, aki valahogy most válik falusiból városivá, Miller provokálni fogja. Természetesen az eredeti kontextusban szereplő Miller.

Ha a szlovák fordító saját fordításának kedvező sorsot szán, tekintettel kell lennie az említett körülményekre, de mindenekelőtt ismernie kell az irodalmi hagyományt. Minthogy adott esetben már a kifejezések arányának csekélyebb megzavarása is olyan