Irodalmi Szemle, 1972
1972/6 - Popovič, Anton: Az irodalmi kommunikáció modellje és a fordítás
Anton Popovič A fordításról szóló fejtegetések rendszerint két „statikus“ tárgy, az eredeti és a fordított mű közötti viszonyból indulnak ki. E viszonyon belül biztonsággal mozog a filológiai (kritika, feltárva azokat a hibákat és fogyatékosságokat, amelyekre az egyik nyelvnek a másikkal való felcserélésekor sor kerül. Századunk harmincas éveiben a funkcionális és a strukturális nyelvészet jelentkezésével összefüggésben olyan szemlélet kezdett érvényesülni, amely már nemcsak a nyelvhelyességi kérdéseket tartotta szem előtt, hanem a struktúra problémáival is foglalkozott. Az ilyen felfogású kutatók mindenekelőtt a fordítás adekvátságának igényével és azokkal a purista törekvésekkel szálltak szembe, amelyek érzéketlenül elvetették a szövegben a fordító minden funkcionálisan indokolt döntését. A kor funkcionális elképzeléseit jól szemléltetheti számunkra Jakobson O preklade veršu (1930) című tanulmányának befejező ré9ze, amelyben a cseh jambus és trocheus ritmikai jellegével foglalkozik, összehasonlítva őket az orosszal. „Ha az orosz ,csorszt- vij hlab’ kifejezést — írja — csehben ,čerstvý chléb’-re fordítják, nem kételkedhetünk afelől, hogy ez a fordítás hibás, hisz az orosz ,csorsztvij’ a cseh ,čerstvý' kifejezéssel való hasonló hangzás és közös eredet ellenére is azt jelenti, hogy ,,kemény’, tehát épp a fordítottját, mint a cseh (friss). Hasonlóképpen a cseh és orosz metrum-képletek elnevezésük azonossága ellenére felépítésükben, funkciójukban és hatásukban olyan lényegbevágóan térnek el egymástól, hogy ez esetben voltaképpen homonimáról van szó. Hogyha tehát az orosz jambusverset a csehben jambussal fordítják (vagy fordítva], akkor ez merő konvenció, de semmi esetre sem tekinthető az eredeti megközelítésének. Ügy gondolom, művészi szempontból akkor közelítjük meg legjobban az eredetit, ha az idegen nyelvű műalkotás visszhangjához olyan formát választunk, amely az adott költői nyelv formavilágában nemcsak külsőleg, hanem funkcionálisan is megegyezik az eredeti formájával.“'Strukturalistáink (Jakobson, Mathesius, Procházka, később pedig Isačenko) vetették fel azt a gondolatot, amelyből a jelenlegi fordításelmélet kiindul, vagyis azt, hogy a fordítás nem egyszerűen nyelvcsere, hanem az egyes elemek funkcionális cseréje. Ugyanakkor a fordítás szövegszintje alapvető szint marad, amelyben a kibocsátó irodalom szövege nem közvetlenül, hanem funkcionális szerepet ellátva cserélődik fel a befogadó irodalom szövegére, megőrizve alapjelentését. Ez a csere persze az irodalmi mű egyéb szerkezeti szintjein is végbemegy. A két szöveg összehasonlítása azoknak a jelrendszereknek az átkódolási szabályai szerint történik, amelyeknek az egyes szövegek a hordozói. Ezek a szabályok a szöveg megfelelő szintjein jönnek létre, a hangzókkal kezdve a szavakon és a mondatokon keresztül egészen a teljes szövegig. Az átkódolási szabályoknak a fordító által történő kiválasztása tulajdonképpen a fordító idiolektusa, fordítói grammatikája. A kibernetikai modell sajátos társadalomtudományi alkalmazása során (pl. az irodalomtudományban és a fordításelméletben) arra a megállapításra ,utottak, hogy a fordítás építkezési törvényszerűségeinek feltárásához nem elegendő, ha a szöveget csu1- Idézi J. Levý, České theorie prekladu, Praha SNKLHU 1957, 642—643. 1. az irodalmi kommunikáció modellje és a fordítás
