Irodalmi Szemle, 1972
1972/1 - Ruttkay György: Egy aktivista festő vallomásai (Befejező rész)
kiállítást tekintettem meg, ahol a ma élő művészek alkotásaival akartam találkozni. Többször mentem el azután erre a méreteiben és anyaga minőségében is alig áttekinthető kiállításra, amelyről írni, hatásait kielemezni erőmet meghaladó feladat lenne. De szólnom kell róla, mert jellemző volt a korszak művészetére, és mert néhány olyan mű és művész emléke még ma is él bennem, akikről naplómban is megemlékeztem, és akik azóta vagy eltűntek a „nyilvántartott“ művészek sorából, vagy világnagyságokká teljesedtek. Abban a tekintetben is szokatlan volt számomra ez a kiállítás, hogy az ott szereplő művek semmilyen stilusirány szerint sem csoportosíthatók. Még az alkotó művészt is megzavarja az a körülmény, hogy a legszélsőségesebb „Dada“-művek között a leg- municiőzusabban kidolgozott valósághű képek és szobrok láthatók. Pedig szerintem — az ilyen típusú kiállításoknak nagy nevelő hatása van. Nemcsak azokra, akik megkísérlik értékelni és ízlésüknek megfelelően rendbe sorakoztatni a megszemlélt művek közül azokat, amelyek tetszettek, hanem — és talán még inkább — azokra is, akik spontán érdeklődésből látogattak el a tárlatra. Ügy éreztem, hogy a zsürimentes kiállítás minden egyes darabja csak fizikailag van jelen a tárlaton, szellemi kapcsolatai továbbra is alkotójához fűződnek, aki valami megmagyarázhatatlan vágyból rögzítette anyagba elképzeléseit. A kispolgár, tudós vagy egyéb halandó azért megy el az ilyen kiállításra, mert tudni szeretné: mi tulajdonképpen a képzőművészet mai kifejezési formája. Aki azonban félreérthetetlen és határozott feleletet vár erre a kérdésre, csalódottan fogja a tárlatot elhagyni, mert erre semmilyen kiállítás, kritikai fejtegetés nem adhat határozott feleletet. Én kissé megszédülve, de felajzott képzelettel hagytam el a tárlatot. Később többször ellátogattam még oda, és lassan látni kezdtem a törekvések lényegét, és gazdagodtak élményeim. Berlin, 1922. október 27. Felmentem a Sturm Potsdamer Strasse 134 alatti szerkesztőségébe, helyesebben kiállítóhelyiségeibe, ahonnan Herwarth Walden lakosztálya is nyílik. Ebben a lakásban van — úgy értesültem — a zenész, kritikus és műgyűjtő Walden modern alkotásokat magába foglaló gyűjteménye is, amely bizonyos napokon a közönség részére is megnyílik. A Sturm a forradalmár német írók és művészek folyóirata, amely állandó kiállító- termeiben a haladó szellemű művészek alkotásaiból tárlatokat rendez. Egy ideig képzőművészeti szabadiskolát is fenntartott, amely azonban ottlétemkor, sajnos, már nem működött. Érthető izgalommal léptem be a Sturmnak a Ma folyóirat budapesti helyiségeire emlékeztető kiállítótermeibe. Az asztalokon itt is folyóiratok és kiadványok eladásra kihelyezett példányai. Az eladással itt is egy fiatal nő foglalkozott, aki bennem, úgy látszik, komoly könyvbarátot sejtett, és nyomban mutogatni kezdte a legváltozatosabb témakörű könyveket. Mialatt ezeket nézegettem, egy másik leány került elő a benyíló helyiségből, amelynek ajtaján betekintve, örömmel állapítottam meg, hogy ott kiállító- termek vannak. Ez a leány lehetett a kiállítás műtárosa, mert hozzám lépve átvezetett a szomszéd termekbe. Hatalmas, jól világított termek voltak ezek, melyeknek falait a reprodukciókról már részben ismert festmények díszítették, a sarkokban és a festmények alatt ízlésesen elhelyezett szobrokkal vegyesen. Vezetőm mindjárt két szép, színes mázzal borított majolika szobrot mutatott. Mindkettő Archipenko alkotása. Újszerű formáiukkal megkapóan szépek. Talán azért is hódítottak meg akkor ezek a szobrok, mert Archipenkótól életemben akkor láttam először színes műveket. Bennük láttam első alkalommal annak a szobrásztörekvésnek művészi megtestesülését, amelyet plasztikai elgondolásainak kifejezésére Archipenko alkalmazott először századunkban, és amelyet „negatív formák“ konstruktív változatának neveznék. A Sturm kiállítóhelyiségeiben láttam két eredeti néger plasztikát, amelyek kifejezőerejük fokozhatatlanságával nemcsak megdöbbentettek, hanem egyenesen lenyűgöztek. Ezen a látogatáson tudtam meg, hogy Herwarth Walden lakásában elhelyezett magángyűjteményét minden kedd délutánján meg lehet tekinteni.
