Irodalmi Szemle, 1972
1972/1 - Ruttkay György: Egy aktivista festő vallomásai (Befejező rész)
Ruttkay György egy aktivista festő vallomásai (Befejező rész a decemberi számból) Berlin, 1922. október 23. Délelőtt a National Galerie-ben jártam. A nézelődést az első emeleten kezdtem, amely — persze — termekre osztva foglalja össze a régi német piktorokat. Közülük nagyon soknak alkotása egészen- távol állt a művészetről abban az időben vallott felfogásomtól, és így csak „érdekességet“ jelentettek számomra. Fölöslegesnek tartom, hogy részletezzem általános benyomásomat, mert vallomásaim nem műtörténeti fejtegetések, hanem csak „élménybeszámolók“ kívánnak lenni. Mivel még volt időm, átmentem a Neue Galerie-ba, amelyről meg kellett állapítanom, hogy a kiállított anyagot a hozzáértők gondosan válogatták, nem is szólva a rendezés nagyszerűségéről. Itt találkoztam életemben először Manet, Monet, Renoir, Sisôey, Cézanne és Degas eredeti alkotásaival. Engem főleg Degas művészete vonzott. A szobrok közül nagyon imponálóan hatott Rodin, aki a „Gondolkodóival és az „Érckorszak“-kal szerepelt. Ebben a teremben láttam Kolbe „Táncosnő“-jét. — Kiinger színesmárvány plasztikáját túlzottan szecessziós hatásúnak tartottam. A német festők közül a Galériában Slevogt és Liebermenn ragadott meg legjobban. Lovis Corinth is nagy piktor lehet, de itt látott képei még csak sejtették ezt a feltevésemet. Slevogt ereje azonban egészen különös és megkapó. Ö az az impresszionista, aki úgy férkőzik az ember leikébe, mint a valóban nagyok. Más vonatkozásban ugyan, mint Cezanne. Róla az első benyomás — főleg a laikusok előtt — az lehet, hogy nem tudott a szó akadémikus értelmében festeni. Elrajzol, egyszer aprólékos, majd markáns ecsetkezelésű. Liebermann művészetében a jellegzetesen német vonások francia hatásokkal keverednek. Slevogtnál könnyedebb, de egyben erőtlenebb is. Lovis Corinth sűrítve adja a „látvány“ lényegét. Nem ábrázolt, hanem megfest. Hat rá valami, és ő ezt „megfesti“. Aki azonban a Neue Galerie-ban teljes nagyságában tárul műveiben a szemlélő elé, az — az addig szintén csak műnyomatokból ismert — Franc Marc művészete. Nagyon régen éreztem rokonszenvet iránta, és azt gondoltam, hogy ez az ösztönös vonzalom a fiatalon hősi halált halt festő-ember tragédiájából fakadt. Most azonban, amikor alkotásait együtt láthattam, egyszerre megszűnt minden gátlásom, mert teljes nagyságában kiteljesedett előttem a művész-ember. Az úttörő, hinni és lelkesedni tudó alkotó. Hogy mit jelent a modern német piktúrában Marc művészete, azt legjobban úgy fejezhetem ki, ha a francia Cézanne-hoz hasonlítom. Marc ugyanaz a kiindulópont a német fiatalok szemében, mint maga idejében — Cézanne volt francia földön. Eddig — a Berlinben látott modern művészek alkotásai közül — az ő művei voltak azok, amelyek az eredetiben az elképzeltnél lenyűgözőbbek.
