Irodalmi Szemle, 1972
1972/5 - Smrek, Ján: Két vers (Veres János fordításai)
a flagelláns láttam a költőt Ján Smrek Nem hajlik meg a tölgyfa, az elszánt férfi sem. Megszépül borús arcod, csak szenvedj, kedvesem. Akinek sok a vágya, vagy épp mert nincs neki, szijostor nyelét fogja, és önmagát veri. Az önkínzás tán vétek, de édes kéjt is ád. Van, kinek ajkán nő él, másokén hon s világ. Kínozd magad, ha bírod. Mit vár, ki sose tűrt? Verjetek, hogy a szívem sikítson, mint a kürt. Hallgatni nem akarnék, bőgök, mint vad tulok, hangom hadd üsse, tépje a firnamentumot. Tekints a flagellánsra, merő seb s forradás, de arca Beethovené, és szebb, mint bárki más. Láttam a költőt: kutyájával jár hegyen-völgyön a határban. A korcs kutyának rút a szőre. De ő a költő ihletője. Riszálja farát, gurul, boldog. 0 húst kap, gazdája csak csontot. A kutya ember-névre hallgat. Költőnknek állatnevet adtak. Néha az eb csahol, s morogva. A költő gyöngéd. Nem korholja. Ha kutyája fut, ő is vágtat. Örül a kuvasz-bohóságnak. A kutya lábikrába marhat. Költőnk az égtől kér irgalmat. Küzdjön a hangos eb, ha nem fél — mondja — kutyának kell a dicsfény. Veres János fordítása Derkovits Gyula: Alvó nő (1932, tempera)
