Irodalmi Szemle, 1972

1972/5 - Győry Dezső: Két vers

Győry Dezső

csók és álom

— A költő Juszufra emlékezve* —

A tudat? Öntudat? Tudás? Hej, mikor a gyerek még anyányi, és világközpont a parányi kis bestia,

vad, önző s csupán száj-baráti, csak hagyják szopni és zabálni: az a szép s jó.

És igaza —

neki van! Mondjon mást, akárki:

Jobb élni, mint filozofálni!

Gyerekkocsinktól a karszékig, anyatejtől a meszes érig az embert szörnyű sztresszek érik, mig megérik.

Az ember hisz, tesz, mer s elvérzik, akkor is, ha vágya beérik harcban a győzelem-nyerésig, bukásban a buggyanó vérig.

Életkedvet hirdettem végig, olyanoknak, kik meg sem érik, vagy meg sem érték, s azoknak, kik máig sem érzik.

De hiszem: a szó jóbarátunk,

költőt-íúlélt szavakat láttunk,

és rájuk örömest találtunk,

kik azt hitték: „munkánk — az álmunk“.

(Hisz még a csókkal is így jártunk.)

Kis kamasz: még álomnak látom.

Aztán csók lett a nagyvilágon minden: csak-csók, csók-termékeny lett minden álmom: élt, sírt, harcolt.

S már ideje (illik belátnom) lassacskán majd megint csak — álom.

(1972)

a búza halála

— Vetést, aratást, géplést nézegetve —

Nem a pipacsláng s kék búzavirág pompázata búzamezőn a lényeg, hanem hogy harmincszoros jó magot teremjenek a tavalyi vetések.

Mert „pantha rei“: minden változik, így örök-törvény a világ-erő.

A kérges markú paraszt tudta ezt, s ma is — a kesztyűs kombájnvezető.

Vetés, kalász, aratás, cséplés.

S csatornázunk is, hol a föld kiég.

Hogy földtelenül is szántóvető: több igaz költő hitte s hiszi még.

Búzaföld ő is. Élet, táp, fehérje.

S bár ugar már, egy malom felzúg távol. A búza is belehal, hogy liszt legyen, s majd kenyeret süthessenek porából.

(1972)

* Kiss József versének költő Juszufja: „a csókot gyakorold, s ne magyarázd“