Irodalmi Szemle, 1972

1972/4 - FIGYELŐ - Zalabai Zigmond: Verskötetek margójára

Az öntudatra lelt kövek vígan csapódnak koponyámba — s én nem haragszom meg ezért filiszteus keresztanyámra

— írja a Góliát éneke című költeményben. Aki megdob kővel, dobd vissza — humorral, mondja ő, 9 egymás után ontja a humoros groteszket: bajtársai „a harmadik kozmikus sebességgel / repülnek / egymás gyomrába“ (Nyílt parancs]; „én a fotelben a világ bennem / heherészünk heherészünk / halálunk órájáig / Amen“ (Harangzúgásban) stb. Groteszk képeinek többsége azonban nem reked meg a „jópofaság“, a „jó beköpés“ szintjén, hanem — önmagán túlmutatva — a leleplezés, a megismerés eszközévé válik. Mint például A szent gramofon című vers második strófájában:

Az igazság akár a zsemle kávéba mártható és illatos vagy göndör mint ölednek bolyba néha valószínűtlen mint a Szahara van úgy hogy zsebemben hordom mint a bicskám de néha sejtem csak mint a szívbajt

A meglepően groteszk, mert egymástól túlságosan távoli, heterogén elemeket összekapcsoló hasonlatok mélyén (hozzávetőlegesen) a következő „filozófiai“ gondolatok rejlenek: az igazság számomra egyenlő a tele hassal, saját jólétemmel; az igazság nem a gondolkodás, hanem az ösztönös tett eredménye; az igazság valószínűtlen (ül) sivár, kopár, égetően forró, mint a Szahara; az igazság egyenlő az erőszakkal; az igazság isten tudja mikor fölbukkanó nyugtalanító gondolat. „Fiaiddal kedvesnővérek paráználkodnak“ — olvassuk a Homosapiensben. A váratlan kapcsolatot itt sem a meghökkent eni-akar ás szándéka hozta létre: a groteszk az álszentséget, a képmutaíást leplezi le. Szép számmal idézhetnénk még az analitikus, elemző, leleplező, valóságfeltáró groteszk ilyen és ehhez hasonló válfajait, de úgy véljük, az eddig felsoroltak is a bizonyítás- erejével hatnak.

Zsélyi Nagy barlangja nem jelent sem bezárkózást, sem elzárkózást. Me-ss-zire és sokfelé látni belőle. S amli még örvendetesebb: tiszta és éles az akusztikája is.

I

Zalabai Zsigmond

378