Irodalmi Szemle, 1972

1972/4 - Štraus, Tomáš: Ľudovít Kudlák

mintha visszatért volna kezdő éveinek legmarkánsabb vonásaihoz, nincs a kezdő és az érett festő müvei iközött szemmel látható kapcsolat. A művészi alkotásmód — s ez nemcsak Kudlák müvére vonatkozik — nem kizárólag folyamatos egységében és közvetlen kapcsolatokban fejlődik, hanem lökésekben és dialektikus tagadásokban is, ahol a megtalált és körülhatárolt kifejezés biztonsága elsősorban vitát jelent az ember saját kiindulópontjaival és a megtalált bizonyosságokkal. Aki ismerte Kudlákot, megérti, hogy ez a rendkívül szerény, visszahúzódó és magát alábecsülő ember, akinek még autodidakta voltából eredő komplexusai is voltak, egész művészetével és életével tényleges és fiktív hiányait és fogyatékosságait igyekezett ellensúlyozni; eredményeit becsületes és soha le nem zárt önelemzései útján érte el. Ezért logikus, hogy a világfias tájékozódás időszaka után Kudláknál a folklorisztikus és a Fulla által föltárt saját hazai képzőművészeti hagyományok periódusa, a spontán játékosság, szabadosság és dekomponáltság után a szilárd szerkezet és a kép formái felépítése következik. Az autodidakta ösztön helyett a hagyomány bevált és szilárd tanulságai válnak uralkodóvá; az avantgardizmus helyét hangsúlyozott realizmus foglalja el. Egyik a másik nélkül érthetetlen, a kettő egymást föltételezi.

Ľudovít Kudlák: Fametszet IV. (1921)