Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - JEGYZETEK - Zalabai Zsigmond: Két Illyés-vers elemzése
nyelv vizsgát se megállt] proli nyelve; az ifjú főnök előtt habogó veterán nyelve; a csendőrőrsön azonnal fölpofozott gyanúsított mélyebbről fakadó tanúságtétele, mint Lutheré; kassai zugárus, bukaresti cselédlány bejrúti prostituált szüle-hívó nyelve — A hatalmas, méreteiben is lenyűgöző felsorolás egy nemzet (tagjainak arcképcsarnoka. A szakaszt a rapszodikus hullámzás, a csapongás, a mindent bemutatni akarás nyugtalan vágya hatja át. A felsorolás a derű, az összemosolygás képével indul, majd egy hirtelen váltással az ellentétpólus villan fel: az előbbi mozaik mellé az „össze-világló könnyek" mozaikját helyezi a költő, hogy végül is mindkettőt egybefogja a „hűség", a „föl nem adott hit" képében. A „Remény laissez-passer-ja" kifejezés ismét újabb feszültségenergiát szabadít fel: két ellentétes fogalom és érzés ütközik össze: a bizakodás és a „legyen, ahogy lesz“ lemondást sugalló hangulata. A felvillanó helyzetek, arcok, típusok mozaikkockáiból összeálló tabló a határokon túlra pillantás képeivel ér véget. Az embertípusok tömege után a költő önmagát állítja a vers központjába: — köpések mosta-, dühpirja-törölte orcájú fiaid közül egy, íme: szólni tudó más nyelveken is, hű európaiként mondandói miatt figyelemre, bólintásra becsült más népek előtt is: nem léphet fel oly ünnepi polcra, nem kaphat koszorút oly ragyogót, amelyet szaporán lesietve ne hozzád vinne, ne lábad elé tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló ajkad, fölnevelő édesanyám. A vers — a költő önjellemzése után végül a „fölnevelő édesanyához", az anyanyelvhez, s rajta keresztül a nemzethez fordul, hogy koszorújával: hűségével, nemzet- és nyelvbecsülésével „bírja mosolyra“ annak „vonagló ajkát“. A hazafiság gondolatával egyidőben az európaiság gondolata, az internacionalizmus eszméje is kifejeződik, s ez így van jól, hiszen „Anyánk képén a világ ráma...“ (Tőzsér) Befejezésül csak ennyit: Mindvégig lenyűgöző formai megoldásain és (biztosak vagyunk benne!) időtálló esztétikai értékein túl már csak „mondandói miatt“ sem ártana felfigyelnünk erre a versre. Mert nyelvében él — nemcsak a nemzet — a nemzetiség is. 212
