Irodalmi Szemle, 1972

1972/3 - Dobossy László: Bölcs költő és boldog ember (Paul Valéry)

Paul Valéry prózája is okkal vált a modern Irodalom egyik modelljévé. Leginkább szabad prózának nevezhetnénk ezt a hajlékony, rugalmas, mindig eredeti, de soha nem eredetieskedő írásmódot, amely a legfinomabb gondolatárnyalatokat is érzékletesen tolmácsolja. Míg a költészete tudatosan többértelmű, a prózája a klasszikus világosság mintaképe. Szabad prózának minősítettük, mert az író szándéka szerint a mindennapi élet tényeit, a folyton működő szellem villanásait kellett irodalmi anyaggá lényegítenie. Valéry tehát elvetette és megvetette a hagyományos műfajok, a cselekményes vagy a lélektani regény stiláris kötöttségeit; (ismeretes, mily lenézően szólt az olyasfajta szellemi termékről, amelynek a kezdő sorát így parodizálta: „A grófnő öt órakor elhagyta otthonát“). Az ő prózája kölcsönviszonyt teremt a költészettel, s új közegbe helyezetten próbálja ki a nyelv kifejező lehetőségeit; legpompásabb termékei a művészet és a művész világáról írt szókratészi párbeszédek (A lélek és a tánc, Eupalinosz vagy az építész) valamint az egyik legjellegzetesebb francia hagyományt folytató, változatos cmoralizálások. E Valéry-i nyitott vagy szabad próza nyomai könnyen fölismerhetők az új és legújabb világirodalomban.

Valéry nélkül nemcsak a modern költészet, de a modern próza sem vált volna azzá, ami lett.

Pomorcev Borisz: Nyár (tempera, 1969)