Irodalmi Szemle, 1972

1972/3 - Bata Imre: Weöres Sándor

belső idő rendjében a forma új alakja bontakozik ki. A Nyugvás talán a szeretkezés utáni szenvedély-csitulás állapotának rajza, de annyira kiemelve a történésből, az empirikus folytonosságból, hogy minden megnyugvás ábrája. Most már nemcsak a tartalom költői, hanem a forma is ia legnagyobb ökonómiára törekszik.

Úgy látszik, az ötvenes években Weörest a költői lét kérdései foglalkoztatták. Eközben a „hallgatás" éveit élte. Félreértés szülte tragikum: 1950 és 1956 között eredeti művet nem adhatott közre. Annál többet fordított. Fordításai mennyiségében majdhogynem elérik eredeti műveit. Bekalandozza a világirodaimat. Érdeklődése roppant gazdag és sokirányú, de ízlésének és orientációinak körét mégis meg lehet vonni. Az ókori mítoszkörök, a primitív népek mitológiája és a kelet szellemi világa, „Az ó-kínai költészet, a Tsu-ce gyűjtemény vagy Lao-ce Tao Te Kingje éppúgy hatott rám, mint a hindu Upanisadok, a Bhagavad Gitá vagy a babiloni epika, különösen a Gilgames eposz és Istar pokolra szállásának története, az ó-egyiptomi himnuszok, aztán a polinéziai Rabié Hainuvele mítoszkor, a néger és amerikai mítoszok..." — vallja egy rádióinterjúban, majd a modern költészet hatásáról így nyilatkozik: „Shakespeare, William Blake, Rimbaud, Mallarmé, Hölderlin. .. Teljesen azonos lelki struktúrát érzek William Blake írásai mögött, mint amilyen az enyém." E széleskörű világirodalmi vonzalmat egészíti ki a magyar; olyan sajátos költői életművek iránt érdeklődik, minit az Ungvárnémeta Tóth Lászlóé a tizenkilencedik század elejéről, melyet a magyar irodalomtörténetírás is alig tart számon.

Kényszerű hallgatásának évei érlelik meg igazán költészetét. Részben már az 1956- ban kiadott gyűjteményes kötete, A hallgatás tornya, de az 1964-es kiadású Tűzkút című új versek gyűjteménye már ennek az érettségnek jegyében teljes. És ha A hallgatás tornyának első megjelenésű versei a költői egzisztencia problematikáját taglalták a mítoszok nyelvén, akikor ia Tűzkút a költői és emberi sors gondolati-költői szintézise. A Graduate — a kötet bevezető ciklusa — az átváltozás, a mássá alakulás misztériuma. A hang vonulása lírája változatait veszi leltárba, az Átváltozások harminc szonettje Mallarmé modorában az emberiség-drámát mondja el; az Intimusba gyűjti lírája töredékesebb darabjait, a Rongyszőnyeg-szerű anyagot, meg az intim-szféra megnyilvánulásait, a Profusa pedig ismét felemelkedik a Graduate dimenziójába; a lét-evidencia lírai kifejezése. A Tűzkút kompozíciója rendkívül erőteljes: Weöres szereti és akarja is versgyűjteményeinek szerkezeti rendjét szigorúan megalkotni, a költemények rendjét, kapcsolatát is hangsúlyozni.

Graduale — grádicsok éneke —, a mise énekelt része. S minden egyes darab az átváltozás drámája. Mint léphet ki a személyiség zárt köréből, hogyan kísérelheti meg mássá alakulását, mint oldódhatik ki az individuum tárgyi rabságából? „A mai ember általában abban az ijedt aggodalomban él: ,Mi jut nekem? Miről maradok le?’ Ezért egész élete törtető hajszában telik. Jobb, ha lényéből ez sugárzik: „Mit tudok adni?’ Az ilyennek gondtalan, nyugodt, józan munkája folyton gyümölcsözik, jut belőle másnak is, magának is bőven...“ De ennél is többről van szó, a személyiség radikális átváltozásának szükségét hirdeti Weöres költészete. „Átvilágítani és felrázni óhajtalak, hogy átrendezhesd magadat zárt, véges, egzisztenciális énedből nyitott, szociális, kozmikus, végtelen énné. A kommunisztikus embert hívom, aki ráeszmél a birtoklás, rang, erőszak kényelmetlenségére, külső érvényesülés helyett testi-lelki ömagát emeli egyre értékesebbé." A lírai hős és a lírai helyzet egyaránt sajátos. Előbbi az átváltozás drámáját éli át, ezért a vershelyzet mindig határértékű, a költemény struktúrája a hagyományos élményversihez képest merőben más. Annak struktúrája lineárisan, okozati rendben alakított, Weöres verse térkiképzésű, az időt eliminálja, a versdráma a pillanatban — határhelyzetben — történik. E versépítkezés a költői-emberi mentalitás és gondolkodásmód átalakulását tanúsítja. A nyelvi anyag és a megformálás között áttétel van. Innen, hogy a Weöres-vers mindig sokrétegű. Nem a tér és az idő meghatározott ikoordílnátái közöitt egzisztál, külön koordinátrendszere van, erőteljes logikai strukturáltsága. Van vers, mely néhány elem variációja, mint a Dob és a tánc, más költemények pedig a legváltozatosabb nyelvi rétegekből ötvöződnek egy-renddé. A szigorú formájú és tradiciózus szonettforma nyelvi struktúrája is átalakul. Térhatását nem a reneszánsz perspektíva szerint, a lineáris párhuzamosokat összetartozóan raj- z ólja-teremti meg, hanem háromdimenziósán képezi ki a vers belső terét, ezért többet tartalmaz, mint amennyit a vers időbeli kiterjedtsége lehetővé tenne.