Irodalmi Szemle, 1972
1972/3
az Orosz Észak (Moszkvai, karéliai és Komi-köztársaságbcli művészek kiállítása Bratislavában) Minden ország művészete összes gyökereivel az illető nemzet életének mé- lyébe nyúlik, a nép sorsával és a kor társadalmi eszméivel állandó kötöttségben van. Minél szorosabb ez a kötöttség, annál jelentősebbek a mű esztétikai, szociális é9 erkölcsi értékei és annál aktívabb a hatása a legszélesebb néprétegekre. És minél szorosabbak az egyes nemzeti és nemzetiségi művészek alkotó kapcsolatai, annál gazdagabb a művészetük rá annál többet jelentenek a közös kultúrában. Tagadhatatlan, hogy a nemzeti és az internacionál is kezdeményezések a művészetekben mindig dialektikus egységben jelentkeznek... A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején a szocialista realizmus művészete fejlődésének új időszakát éli át. Nagyobb érzelmi mélységeket keres, igyekszik közelebb férkőzni az emberhez, mintha csak „szemtől-szembe beszélgetne vele. Líraibb lesz. A művészek nem kerülik meg a terjedelmes társastermekbe való nagy vásznakat, elhagyják a másolást és a tényközlést. Ezzel egy- időben nagy figyelmet szentelnek a ritmikus struktúráknak, a festői plasztici- tásnak, kompozícióikban minden kis részletnek jelentése van. A legfontosabb, hogy a képi tartalmasság és a kép esztétikai egységének igénye az első helyre kerül. Az ilyen vásznakon, hála a művész törekvésének, hogy a közönséges emberi hétköznapok, munka-, élet-, és természeti környezetének a mélyére hatoljon, a realizmus igazsága mutatkozik meg. Persze, ezek az irányzatok nem vezetnek a témák hétköznapiságához és elkop- tatottságához. Abban a lelki összetettségben, amely az ilyen művek alapja, a gondolkodás filozófiája mutatkozik meg, és bekövetkezik bennük a világ újra felfedezése a maga költői és humánus aspektusaiban. A művészek speciális festői munkával fordulnak a közönség érzékelő készségéhez — a „szépet“ a természetben, az életben és az alkotó tevékenységben egyaránt fel kell fogni és megérteni. Mint ahogy Vlagyimir Majakovszkij mondta: „Költő vagyok és ezért érdekes K. KRAVCSENKO Idézet a kiállítás katalógusából.
