Irodalmi Szemle, 1972

1972/2 - M. Tóth Margit: Tardoskeddi táncok

csökkent. A háború alatt a táncos összejövetelek száma nagyon kevés volt. A háborúból hazatérő emberek a táncot már nem tudták ott folytatni, ahol abbahagyták, így a hagyományozódás rendje megtört. A világháborúban, főleg a jó táncosok, igyekeztek több nép táncát elsajátítani, s ennek elemeit megpróbálták bevinni táncrendjükbe is, de ezeknek a bemutatáson klyül nagyobb jelentőségük nem volt.

Míg táncéletükben a világháború előtt sok változás nem történt, addig a világháború után mind táncaikban, mind táncéletükben gyakran mennek végbe változások. A falu értelmiségébe tartozó tanítók, papok, jegyzők egyre több újat vittek be a falu táncéletébe. A húszas évek után a faluban élő jegyzők és tanítók több éven keresztül rendeztek szüreti bált és falvonulást, amit soha azelőtt nem, és azóta is csak ritkán szerveztek meg. A tanítók színdarabok és kultúrműsorok rendezésével jelentettek komolyabb változást a táncéletben. Az általuk betanított színpadi táncok a legrövidebb időn belül az egész faluban elterjedtek, bekerültek a bálok táncrendjébe, s a második világháborúig minden táncos összejövetel legkedveltebb táncai voltak (például a Bir- kástánc).

A húszas évek elején (1922-ben) a tánciskola megjelenése nyúlt bele a falu táncéletébe. Annak ellenére, hogy nem járt minden fiatal tánciskolába (főleg az iparosok és módosabb gazdák gyerekei látogatták), a polgári társastáncokat fokozatosan az egész falu átvette. Az új divattáncok már nemcsak a város közvetítésével érték el falut, hanem közvetlenül, a várossal egyidejűleg jutottak el hozzá. A polgári társastáncok elterjedése azt eredményezte, hogy a régi, hagyományos táncok lassan kiszorultak a táncrendből, illetőleg megrövidült az időtartamuk. Több régibb eredetű táncuk, mint a Váskatánc vagy a Verbunk, egyre inkább csak az élet ünnepi megnyilvánulásaira, főleg a lakodalmakra szorítkozott. Főleg az Idősebbek még sokáig táncolták, de bálokon (mind kevesebbszer került elő, s ha előkerült, már csak bemutató jelleggel. A mulatságokon egyre inkább a tánciskolás fiatalság lett a hangadó, amely új divattáncokat és új táncillemet kezdett terjeszteni. Ezeket a modern társastáncokat és az új táncillemet a legidősebbek már nem voltak képesek (és nem is akarták)' megtanulni, s így ők lassan kiszorultak a táncéletből. Az ezután következő időkben felnövekedő fiatalok elsősorban a divattáncokat akarták megtanulni, s ezeket vagy a tánciskolában, vagy a bálozó fiataloktól tanulták meg. A tánctanítás tehát ettől kezdve nem a legidősebbek feladata volt, s ez azt a sajnálatos tényt hozta magával, hogy a hagyományos népi táncok a táncrendből lassan kimaradtak. Ez természetesen nem egyik napról a másikra történt. A hagyományos népi táncokat még ezután is sokáig táncolták, főleg az idősebbek.

A táncéletben való részvétel hármas beosztása (gyermek-, ifjú- és öregkor, amikor mindhárom korosztálynak megvolt a táncéletben a feladata), most két táborra szűkült:

1. a modern táncok terjesztőire és

2. a hagyományos formákon nevelődök csoportjára.

Ekkor kezdenek megszűnni a fonóházak. Ezek megszűnését egyrészt a háziipar, illetve textilipar fejlődésével tudjuk magyarázni, de ennél is erősebben hatottak a tánciskolák. A táncok tanulási helye ezután nem a fonóház, mert a régi, hagyományos mulatozási forma már nem elégíti ki az egyre modernebb felé hajló igényeket.

Annak ellenére, hogy a tardoskeddlek táncéletében ez a törés már a harmincas években is jelentős, a második világháborúig a régi hagyományokból sok mindent megőriztek.

A második világháború jelentette a következő fordulópontot. Mint az első világháború alatt is, a táncos összejövetelek, a bálok teljesen elmaradtak. A második világháború után a gyors társadalmi fejlődés és a falu gyakoribb érintkezése a várossal rohamos kulturális fejlődést hozott magával. Megszűntek a régi táncalkalmak, a bálokat teljesen modern formában rendezték meg (meghívóval, báli ruhában). Természetes, hogy ezekről a bálokról az idősebb emberek, akik a régi közösségi szokásokon nőttek fel, elmaradtak.

Tardoskedden a hagyományok és a hagyományos népi táncok a második világháború után kezdenek elszürkülni. A világháború után felnövekvő nemzedékek, egyre kevesebbet őrizve meg a hagyományból, megkedvelik a polgári társastáncokat, bár egy ideig mozgásmód tekintetében bizonyos fokig asszimilálják ezeket a táncokat. A mai