Irodalmi Szemle, 1972
1972/2 - Plávka, Andrej: Üdvözlet (Vers)
Andrej Plávka ÜDVÖZLET Az erdő már csendes újra, nem sikong a szelek húrja fenyőcserjés domb alatt, magtelnek a szikkadt medrek, cserjés völgyben útra kelhet csendes lépttel már a vad. Szinte hallik a lágy csendbe, mintha anyám hangja lenne, a hegyoldal sóhaja. S míg fáradtan, csendes este lehull a nap, s elpihenve megbúvik a hegy megett, rőt palástot ölt magára, az esthajnal enyhe lángja színesíti az eget. Esti csendben őzek járnak, bagoly huhog éjszakának sötétjében éberen. Csalogányszó csendül reggel a jávorfán, s fürge nyelvvel zeng, ha nap kél fényesen. Rigó rikkant, csöpp pintyőke, pipiske szól, pityeg csőre, csak a szajkó késik el. Napfény ragyog már az égen, később felhő száll sötéten tüzes villám fényiben, nem látsz erre egyéb harcot, csupán szarvasagancs csattog a tisztáson lenn vadul. Árva nyárfa félve reszket, hajladozó szűz nyíreknek márványszíne nem fakul. Sudár fenyő ring kevélyen, égbe tör, s a zúgó szélben megszakad a gyökere. A hegy méláz, virraszt egyre — vihar húria nem szól zengve —, századokat lát szeme. Üdvözöllek végtelenszer sok hűséges gyermekeddel, népem drága menhelye! Farkas Jenő fordítása
