Irodalmi Szemle, 1972

1972/10 - JEGYZETEK - Vadász Ferenc: Mindkét nép javát fogja szolgálni

és szlovákok, akik kétnyelvűek. A múltban a Zichyeknek, Balassiaknak a mai Szlovákiában, de másutt — délebbre — is voltak birtokaik. Zsellérjeik így, főként alkalmi munkák idején, sokat vándoroltak, vagy véglegesen átköltöztek. Kölcsönös hatás alakult ki a két nép között. Két nyelvet beszéltek, szokásaikat, kultúrájukat átvették egymástól. A török világban sok magyar menekült az északi végekre települt be. Ezért gyakori ma is az ország legészakibb vidékein élő szlovákok között a Tornyos, a Talpas név. A törökök kivonulása után viszont a szlovákok vándoroltak le egészen Békéscsabáig, sőt még délebbre is. Őket nevezték tótoknak. Erről a szóról ma is sok elmarasztaló vélemény hangzik el. Sértőnek mondják, pedig az a régi időben csupán a szláv népek gyűjtőfogalma volt: Magyarországon a szlovákokat, cseheket, szerbeket, horvátokat jelölték ezzel a névvel. Délről a ma délszláv nevet viselők, északról a szlovákok települtek egy-egy magyarlakta vidékre. Ezeket a telepeseket hívták tótoknak. Tótkomlósnak például maguk az akkoriban ott letelepült szlovákok adtak nevet, s ezt ma is büszkén viselik. A szentendrei szigetet akkoriban, sőt sokan még ma is, Tótszigetnek nevezik, de nem volt ez sem akkor, sem pedig ma megszégyenítő jelző ...

Szakemberek feladata lesz majd, hogy ezt a délről északra, és északról dél felé irányuló népmozgást tudományos alapossággal kikutassák, s ennek eredményeként rögzítsék a valóságot. Ez az egyedüli módja a mindkét oldalon jelentkező és minden tudományos alapot nélkülöző soviniszta mendemondák felszámolásának. Meglátásaimat, élményeimet, véleményemet természetesen a szlovák tudósokkal is közlöm. Velük — dr. Miartonnal, Božena Filovával, Bednarikkal, Poloneccel, E. Boleslav Lukáccsal és másokkal — való kapcsolatom szoros. Nyelvi nehézségeim sem kutatásaim, sen> értekezéseink során nincsenek, jól bírom mindkét nyelvet. Hiszen az Ipolyság melletti Pereszlényben születtem, ott jártam iskolába is.

Kapcsolatainkról beszélve felhozok egy példát a tudományos dolgozók megértő eszmecseréjének bizonyítására. Egy vöröskői beszélgetésünk során a feudális főurakkal kapcsolatban szóba került, hogy az akkori elnyomók mind magyarok voltak. Ma már világosan kell látnunk, hogy akkoriban ezen a vidéken annyi volt a szlovák nemes, mint a magyar. Hiszen az 1680-as években, amikor a törökök kivonultak az országból, az osztrák császár megfosztotta az itt élt magyar nemeseket birtokaiktól, nemességüktől. Szlovákok települtek ezekre a területekre, a földbirtokok szlovák kezekbe kerültek. A birtokosok nemesi címet kaptak, s ezzel ők is kizsákmányolókká, elnyomókká lettek...

Senki sem vitatja ezeknek a történelmi tényeknek a valódiságát. A szakembereket, a valóságot bizonyító adatok birtokában, könnyen meg lehet győzni az igazságról. Sajnos, kevés az adatfeltáró publikáció Nógrád vármegyéből. De magáról Losoncról is. A kisebb, jelentéktelen írásokon kívül talán csak Vachot Sándor monográfiája szól róla. Ogy érzem, ezzel a kérdéssel alaposan foglalkozni kellene. Igen fontos lenne az ifjúság bekapcsolása ebbe a munkába. Egy-egy falu alapos kivizsgálása, levéltári anyagok feldolgozása lehetne a feladatuk. A salgótarjáni II. levéltár könnyen megközelíthető, s vezetői minden támogatást megadnak az érdeklődőknek. Tanulmányanyagaikat szívesen bocsátják a szlovákiai magyar kutatók rendelkezésére.

Búcsúzóul annyit jegyeznék meg, hogy szép és kellemes napokat töltöttem itt. Ahol csak megfordultam, mindenütt hathatós támogatást kaptam. E téren külön is ki kell emelnem a nagylomi tanító elvtárs készséges, baráti és önzetlen segítségét. A két járásban bőséges anyagot gyűjtöttem össze, melyet jól fel tudok majd használni munkásságomban, s melyet a szlovák kollégáknak is rendelkezésükre bocsáthatok. Meggyőződésem, hogy az összegyűjtött gazdag anyag mindkét nép javát szolgálja majd.

Jegyezte: Sólyom László