Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - ÚJ HANGOK - Szigeti László: Szigeti László
Az asszony már végzett a halpucolással. A pokrócon feküdt, és hangosan horkolt a fejére terített Film Színház Muzsika alatt. Az Öreg tüzet rakott, paprikáslisztben megforgatta, majd nyársra tűzte a halakat, közben a jéghideggé hűlt ógyallai Aranyfácánt kortyolgatta. Karcsi és Zsó is kibújtak az erdőből, s nagy étvággyal láttak az evésnek. Zsó dörgincset evett, a fiú jásszal bajlódott. Az Öregből még nem tűnt el az irigység. Tudta, hogy Karcsi a süllőt szereti, mégsem mutatta meg neki, hogy melyik az, bár ő sem nyúlt hozzá. A piknik után hosszú kanaszta parti következett elsöprő Karcsi—Zsó sikerrel. A vesztett játszmák után hol Gyertyásiné okolta a férjét, hol az Öreg a feleségét. Mindketten arra gondoltak, hogy Zsó társasága nagyon öregíti őket. Az autóban csak az asszony beszélt. Rá akarta szedni az urát, hogy este vigye ki a szabadtéri moziba, szeretné megnézni a Tolnay Klárit. Az Öreg dünnyögött, hogy mire jő az, holmi színésznőket bámulni. Erre az asszony rátámadt, hogy már ő is lehetne olyan híres színésznő, mint Tolnay Klári, ha más pasasok után jár, ha hallgat Simor Erzsire, aki azt ajánlotta neki, hogy hagyja itt a Csallóközt és menjen le Pestre, ha karriert akar csinálni, de az anyja nem engedte, mert félt, hogy elkurvul a lánya. Az anyámat meg elkápráztattad a rum áztatta pofáddal! — fejzte be önelégülten. Még kint jártak a határban, mikor az Öreg előreszólt Karcsinak, hogy álljon meg a Csallóköz vendéglő előtt. Lenire volt kíváncsi, csak Lenire, a kontyára, a teste illatára. Türelmetlenül várta, hogy kiszálljon izzadságszagú felesége mellől, és magába öntsön egy rumot. A kocsi elhajtott Leni kocsmája előtt, bár Karcsi nem felejtette el, hogy mire kérte az Öreg. — Azért sem állok meg — határozta el magában. Az Öreg nem mert szólni; úgy lapult a hátsó ülés legsarkában, mint akit tetten értek. Szúrós, eddig ismeretlen szomjúságot érzett. Leni, a rum és a kocsma füstös mámorának hiánya s az a tudat, hogy a fia, akiért oly sokat tett, semmibe sem veszi a kérését, teljesen kiszárította a torkát. A söntésben az esti törzsvendégek zaja fogadta. Mindenki a megszokott helyén ült, ki-ki ott, ahol már évek óta tölti életének szeszgőzös estéit. Az Öreg megállt a pult előtt, rámosolygott Lenire. A lány is ráemelte barnás szemét, s letette elé a rumot; egy foszladozó tintaceruzával a hűtőkirakat tetején porosodó Hlas ľudu szélére felhúzta az első csíkot. A sarokban, a szürke hályha mellett, fuvarosok hangoskodtak. Szaporán rendelgették a borókapálinkát, hozzá a finoman lehűtött sárga nektárt. („Vodičková azt állította, hogy a szén nincs meg harminc mázsa — mondta az egyik fuvaros. — Szentségesen felbosszantott. Az anyja istenit! Ďakujem, do videnia, a za rok, keď znovu prinesiete uhlie, aby to bolo toľko, koľko mi účtujete, lebo keď nie, tak pošlem na vás štátnu inšpekciu! ... Hát kell ez nekünk, uraim? A temető üres, ezek a vén szatyrok meg itt foglalják a helyet, ráadásul idegesítik a proletariátust!“) („Megcsal a feleségem, gyerekek, megcsal! — hangzott ki a kavargásból egy újabb hang. — Megcsal a feleségem! Ez tragédia, gyerekek. Preisengerrel, a kéményseprővel ... Tragédia, tragédia a szó legszorosabb értelmében, gyerekek. Igyunk ... Lenike! Négyszer borovicskát!“) Az Öreg csak állt, állt a pult előtt, tekintete közönyösen siklott át a füstben imbolygó arcok felett, füle mellett a semmibe úsztak a hangok. „Leni pillangóként szállingózik az asztalok között, bal kezében legyezőként tartja az antikóró tálcát, járásában rejtett gésaösztön lágyaskodik. Szeretem őt. Tudom, van ebben egy kis túlzás. Hatvanöt éves koromra bolondultam meg, de egye fene. Nevessen a világ, ha úgy tartják, hogy egy öregember nem lehet igényes a szerelemben. Nem iszom meg a rumot, nehogy Leni újra töltsön. Vigyáznom kell. Teljes józanságra van szükségem. Mi lesz, ha csalódássá feketedik az első közös éjszakánk?“ — Finom volt a gomba, Márton bácsi — szólt Leni, majd közelebb hajolt hozzá, és halkan súgta: — a Kecemnek is ízlett, feldicsérte a mennyekig. Az Öreg csak hallgatott, örült, hogy ízlett a gomba, és szomorkodott, mert az ablak alatt ülő hosszú hajú ficsúr szüntelenül Lenivel szemezett. Ő meg visszakacsintott —
