Irodalmi Szemle, 1971
1971/10 - Wurczel Gábor: A szegény ember fia, Jetka
egy széles sávban a Csilizbe kapaszkodva, diadalmasat vágott a falun, rendet teremtve a pocsolyában, a kiskertben, a nagy ablakot nyitó házakban. A kertek alól földszag bizsergette az embereket. A kultúrházban vége szakadt a gyűlésnek. Délről meleg szél suhintotta végig a templom tornyát, megmozdultak a fejjel lefelé lógva alvó denevérek, a szent hodályban csintalan tavaszi huzat lopózott a szentek maxiszoknyája alá, és az alsó faluvégen másképp kezdtek nyivákolni a macskák, boldogabban ugattak a kutyák. Gyermekkori álmunk legszebb tanítónőjének hodálya körül egy papírcetlit görgetett a tavaszi szél. Ismeretlen költő verse: „kutya legyek, ha értem, mi volt az, amikor színdarabot játszottunk, és anyád kikiabált ránk az ablakon: Te Curha! Ha nem jössz be rögtön, küldöm apádat, de az átok éppen részeg. Becsapódott az ablak, és mi vihogtunk, hogy az októberi litániák ilyen jól sikerültek. Szúrt az a nád nagyon a popsid alatt, de kutya legyek, ha értem, mért csapta be mégis az anyád az ablakot.“ A harangok újra szólnak, pedig az éjjel haragoszöldre váltak a vetések. Nagy, dobbanások hallatszottak az erdő felől. Délután már feketeruhás öregasszonyok sírokra hajló gyenge árnyékai jelentek meg a temetőben. A Dunáról mind hangosabban dudáltak a hajókürtök, a kocsmában Dudás bácsit a dudával húzták, Róka bácsit a kártyázás közben Okádi sógornak szólították, amiért az megsértődött, és elügetett, de sebaj! — mondták a szesztestvérek — egy fél óra múlva újra itt lesz a nyakunkon. — Inkább fogadjuk meg az öreg Kis tanácsát, hogy egy kicsit igyunk is. — Azt, hogy „igyunk is“! már mindnyájan mondták. Ekkor egynek eszébe jutott a csemetéje, kettőnek a felesége, három embernek fájni kezdett a veséje, négynek csipedés jött a májába, és mindegyiküknek elfogyott a pénze. Megesik az ilyesmi húsvét szent tavaszünnepén. A nap, a csillagok, a hold, a tavasz gyorsította az élet ritmusát. Elmaradtak a ködök, enyhén csípős volt a vasárnapi reggel, és a Duna még magasabbra emelkedett. (Árvíz? Még nem!) Még aznap a gazdaság „ugrómókusa“ embereket hajszolt a tavasz oltárára, azok „oltárian szentségeitek", de a nagy részük ment, mert még ősi ösztönként bennük élt a megújuló élet rendje. A szentséggel és a piros traktorokkal egészen jól festettek a haragoszöld határban. Ezt ők is tudták, és vígan dudáltak a traktorok ezen a napon. Hétfőn reggel a melősok már vidámabban köszöntgették a kerékpáron fejni igyekvő asszonyokat, hangjukból a dunyha melege szólt. A melósok tréfái mind vaskosabbá váltak, és az Avionban tavaszi étvággyal kanalazták a „gyomrotcsináló“ káposztalevest. Asszonyaik ebben az időben hazudtak fényes tavaszi napot, sárga kislibákat, csipogó kiscsibéket ébredező porontyaiknak. Nagyéktól most búcsúzott a családfő, mert a busz már ott tülkölt a házuk előtt, hogy a járási székhelyre szállítsa őt. A melósok a káposztalevesre sört ittak, aztán halkabb csallóköziként szétszéledtek Pozsony városának utcáin, építkezésein, magukkal vonszolva a vasárnap esti TV-atiás egyvelegét, egy jó beköpést, otthon hagyott kis világuk képét, az éppen kibújó hagyma gyenge zöldjét, s ha déli tizenkét órakor úgy adódott, körüldürrögték a szakácsnő kövér fenekét, és csettintettek az állványok alatt mindig sértődött, ennivaló pofával elvonuló diáklányokra. — Érdekes — mondta Pali bácsi ■—, hogy a diáklányok nem öregszenek. Minden évben egyformán fiatalok. A bátrabbak még aznap bátortalanul felszólaltak a gyűlésen. Míg ők távol voltak, addig odahaza számtalan csoda történt. — Pistuka megtanult járni! — Éva ötöst hozott haza. — Kikelt a borsó. — Itt járt a szerelő, és megcsinálta a tévét. — Megjött Maris néni. Elhozta a gyerekkori képeidet. Ugyanakkor az üzletben már tíz órakor elfogyott a kenyér. — A szomszédban kaptam egy darabot, csak egyél! Mi már a gyerekekkel ettünk. — A keservlt, hát lehet így enni! — Mégis lehet. — Gyertek, gyerekek, kajáljunk! — Attila megint elcsavargott. Holnap öt órakor lesz a temetés. Gyere haza előbb. És holnap leszállunk a koszos autóbuszról, törődötten, fél kilő nikotinnal töményeb-
