Irodalmi Szemle, 1971

1971/1 - HAGYOMÁNY - Nagy Miklós: Jókai, cívis Komáromiensis

A későbbi években Jókai nem maradt meg e bölcs felismerésének magaslatán, gyakorlati politika terén többször támogatta Tisza Kálmán káros intézkedéseit az együtt élő népekkel szemben. Azonban ez a múlt század közös nyomorúsága, amelíye! a mi századunknak kell végleg szakítania a Duna-medencében, legalább most, annak utolsó harmadában! És még az aggastyán mestertől is van mit tanulnunk. Nagy szelleme változatlanul megőrizte hitét a történelem irányíthatóságában, az ember tökéletesülésében. Vezető szerepet vállalt a polgári békemozgalomban, a millennium esztendejében többedmagával felhívást intézett a világ történelemtanáraihoz: ne állit_ sák előadásaikat a militarizmus és az elvadult, eltorzult hazaszeretet szolgálatába. Mert ő, a „nemzeti érzület“ nagy, és bizony nemegyszer délibábos apostola tiszteletre méltó határozottsággal ismerte föl, hogy ezzel az elemi erejű érzéssel szörnyű módon vissza is lehet élni. Érdemes belelapozni az Interparlamentáris Unió 1895-i brüsszeli ülésén elmondott beszédébe: „A nemzeti gyűlölködés mindennapos vendég a pór és munkás asztalánál, amely kieszi a húst leveséből, s rongyos ruhával fedi be gyermekeit. A gyűlölség a legdrágább passzió (...) A Nemzeti gyűlölség támogatására lehet ugyan hivatkozni a nemzetiség szeretetére, a nemzeti nyelvre, a fajra, de nagyon csalódik, aki ez érzelmeket ikertestvéreknek gondolja. Mikor ellenkező érzelmek. Nekem is a nemzetem, anyanyelvem iránt való szeretem épp oly drága, mint másnak a magáé, és én minden nemzetnél tisztelem ezt a szeretetet. De ennek nem a másokkal szemben való ellenségeskedésben kell nyilvánulnia, nem kell túllépnie a haza határát, hanem abban az igyekezetben nyilvánuljon, hogy a mi nemzetünk fejlettebb legyen a kultura műveiben (...) mint a másik.“7 Oly mondatok, amelyeknél nevelőbbeket, igazabbat a századforduló magyar világában csupán Ady ír majd le, amikor a szocializmussal ismerkedve így elmélkedik 1905-ben: „A nacionalizmus dühödt hazafiság. De még az sem. (...) A nacionalizmus nem hazafiság. A hazafiság valami olyan sine qua nonja az embereknek és a társadalomnak, hogy fogalommá sem kell sűríteni s szót sem keresni hozzá. A közös kultúrában s közös társadalmi munkában álló becsületes, munkás emberek mind azok.“8 Jókai nemzeti elfogultágon felülemelkedő humanizmusát, őszinte, az évek múlásával csak egyre erősödő békevágyát nagyon sok gyökér táplálta. Történelmi tapasztalatai, romlatlan, jó szíve épp úgy, mint dogmátlan kereszténysége, ám aligha tévedünk, ha itt sem feledkezünk meg Komárom és vidékének légköréről. Mint imént rámutattam, szülőhelye példát adott a felekezeti békéből, de hozzátehetném, hogy nem vizsgázott rosszul a különféle nemzetiségek együttélése tekintetében sem. Megfért benne magyar a szerbbel, göröggel, a Habsburg-birodalom soknyelvű katonája a magyarral, amiként a Csallóköz már Mária Terézia korában otthont adott a sanyarú északi vidékekről idetelepült szlovákoknak.

Madách mellett Jókai a legnagyobb magyar írói lángelme, akit a mai Szlovákia földje adott. Szellemi térfogata olyan, hogy értékeinek tudatosításában nem kell feltétlenül a megelőző nemzedékek útján járnunk, noha a régebbi irodalomtörténetírás sok érdemét nem tagadjuk, ötven-hatvan esztendeje hazaszeretetét, hazaismeretét hangsúlyozták, majd kiemelték: mennyire újjáalakult írásaiban a magyar népköltés, magyar humor, magyar nyelvkincs. Jogos és igaz megállapítások születtek így, de nem kevésbé jogos ma békevágyáról, emberszeretetéről, sovinizmusellenességé- ről, a múlt század általános európai áramlataihoz való kapcsolódásáról beszélni Attól kell félni, hogy mindezzel átfestjük, meghamisítjuk Jókait? Meddő aggodalom ez, mivel nem a napi szükségletekhez tapadó, történetietlen, a sajátos irodalmiságáról megfeledkező átértékelést hirdetjük. Alapelvről van szó, amelyet tárgyszeretettel, elmélyült kutatómunkával kell megvalósítani, de elodázni nem szabad. És az alapelv így szól: minden kornak joga, sőt kötelessége új látószögből szemlélni a múlt kiemelkedő alakjait, hogy saját küzdelmeihez erőt és útmutatást merítsen belőlük.

1 J. M.: Politikai beszédek, Bp. é. n. 2. k. 373.

e A. E.: A nacionalizmus alkonya, Válogatott cikkek és tanulmányok, Gondozta: Földessy Gyula, Bp. 1954. 113.