Irodalmi Szemle, 1971

1971/1 - Csukás István: Az Apostol első szlovák fordítása

azt javasolják, hogy a centenárium alkalmával „Petőfi művei egy megjelelő bevezetéssel és életrajzzal tótul is adassanak ki". Emlékeztetnek arra, hogy a szlovákok „származás szerint Petőfit a magukénak is vallják". A régi illúziókat is megpróbálják élesztgetni annak a gondolatnak a megpendítésével, hogy az olcsó népies kiadást „alkalmas módon a felvidéken is terjeszteni" lehetne, s ez „sokat jelentene a tóth rokonszenv ébrentartása és a nemzeti egység gondolatának megerősítése céljából". A debreceni javaslat és a Podhradský tervei közötti kapcsolat ellen szól, hogy az Arany János Társaság közgyűlése Hviezdoslav Petőfi-fordításainak jubileumi kiadására tesz indítványt. Podhradský nevét nem is említi. De ez taktika is lehetett. A több oldalról, egymástól látszólag függetlenül érkezett javaslat nagyobb súlyt adhatott az ügynek. Másrészt pedig, ha a debreceniek olyan fontos szerepet szántak a Petőfi-verseknek „a nemzeti egység gondolatának megerősítése" és „a rokonszenv ébrentartása" terén, e várakozásukat román és délszláv viszonylatban is kifejezésre juttatták volna. Fordítások kellő számban álltak rendelkezésre ezeken a nyelveken is. Hogy pedig kizárólag szlovák nyelvű kiadványra gondoltak, ez semmiképpen nem történhetett Podhradský szándékaitól függetlenül.

Podhradský ügyes akcióinak meg is lett az eredménye. Január 3-i levele ugyan visszhang nélkül maradt, de az újságok 1922. február 14-én hírt adtak arról, hogy a Petőfi Társaság az évforduló alkalmából elhatározta Petőfi verseinek finn és szlovák nyelven való kiadását. Podhradský még aznap levelet írt Herczeg Ferencnek. Ebben

— a Magyarság 1922. február 14-i közleményére hivatkozva — megismétli a január 3-1 beadványban foglaltakat, egyben tájékoztatja a Társaság tiszteletbeli elnökét azokról a lépésekről, amelyeket a kiadás érdekében az utóbbi időben tett.

Ügy tűnik, hogy Podhradský kötetének sorsa most már megnyugtató fordulatot vesz. Postafordultával érkezik a válasz a Petőfi Társaságtól, Szávay Gyula főtitkár aláírásával. Felvilágosítást kérnek az anyag terjedelméről, bekérik Podhradský 1893-ban megjelent és még kéziratban levő munkáinak jegyzékét, érdeklődnek a tiszteletdíjakra vonatkozó igények felől. S ami a legfontosabb, Podhradskýtól nyilatkozatot kérnek, elvállalná-e a megbízatást az előkészítő munkálatok végzésére. A váratlan sikertől felbuzdulva sürgősen válaszol Szávay Gyulának {1922. február 20-i levele). Készséggel vállalja a megbízatást, ha biztosítják a szükséges anyagi támogatást. Részletes felvilágosítást is ad a feltett kérdésekre. A kötet várható terjedelmét 300 oldalra becsüli, s a számba veendő korábbi fordítók közül újabb nevet említ, Rehor Uram-Podtatranský- ét, aki 1911-ben önálló füzetben adta ki Petőfi-fordításait. Közli, hogy vele is kapcsolatba lép, s tisztázza vele a honorárium ügyét.

Feltűnő, hogy Podhradský — noha .három levelében is említ név szerint olyan személyeket, akik Petőfi verseit szlovákra fordították, s társszerzőként való szerepeltetésüket is rendkívül fontosnak tartja — elfeledkezik a legrangosabb közvetítőről, Hvlez- doslavról. Pedig a szlovákok legnagyobb költőjének több mint 40 Petőfi-fordítását közölték a Slovenské pohľady 1903—1905-ös évfolyamai, s éppen műfordítói érdemeiért választotta őt tagjai sorába a Kisfaludy Társaság. A talány megfejtésére semmi támpontot nem adnak Podhradský levelei. így csak föltételezésekre szorítkozhatunk. Lehetséges, hogy Hviezdoslav műfordításaira is gondolt, de az újraközlési engedély megszerzését eleve reménytelennek tartotta? Vagy a maga igénytelenebb munkáit indokolt szerénységből nem akarta a költőóriás művei mellé állítani? De azt az — első pillanatra képtelenségnek tűnő — lehetőséget sem szabad teljesen elvetnünk, hogy nem volt tudomása e fordításokról. 1893-as kötetének megjelenése után — a támogatás teljes hiánya miatt — elment a kedve a további próbálkozásoktól. Hamarosan Erdélybe költözött, s elszakadt a szlovák irodalmi élettől, sőt magától az irodalomtól is. Akkori, megváltozott életkörülményeiről frja Herczeg Ferencnek 1922. február 14-i levelében: „Abbahagytam á munkát annál inkább, mert gyermekeim iskoláztatása jövedelmező mellékfoglalkozásra utalt." Ilyen helyzetben pedig megtörténhetett, hogy nem szerzett tudomást Hviezdoslav fordításairól sem. Mint ahogyan Rehor Uram-Podtatranský -revére is csak megkésve, a centenáriumi kötet előkészítése során bukkant rá, pedig ennek a dilettáns írónak az 1910-es években a Dennica című folyóirat és több szlovák nyelvű, a magyar kormány által pénzelt propagandakiadvány közölte silány tolmácsolásait nemegyszer Podhradskýéival együtt. Ha ezekről annak idején Podhradský értesült volna,