Irodalmi Szemle, 1971
1971/8 - Andrej Chudoba: Aga halála (elbeszélés)
Andrej Chudoba* Aga halála Gita kiment a verandára, elnézte a majorságot, s az eső áztatta, kékesen csillogó országúira gondolt. Egy távoli motorkerékpár berregése csalogatta ki, a zaj tisztán visszhangzott a megmosdatott levegőben, azután egyre csendesedett, elhalt.... Megjelent előtte a lenyugvó nap sugaraiban fürdőző kazal. A szalma fahéjszínű fényben szikrázott, körülötte foszforeszkált a por, melyet az ő motorkerékpárja kavart. Sokáig nem szállt le, együtt lebegett a szeme előtt annak a felzaklatott napnak az emlékével ... Azt mondta neki — nem megyek el innen. Közben eszébe sem jutott a tanya és a kötelesség. Szavai a női lélek mélyéből szakadtak föl, melynek a búcsúhoz sincs szüksége holmi nyilvánvaló okra. Hirtelen (mintha kinyitotta volna az ablakot) hallotta a zuhogó esőt. A kinn uralkodó időjárás még nem volt azonos az őszi, sáros locspoccsal, az alacsonyan lógó felhők élesen elütöttek a világos cseréptetőktől s a barna földtől. Az ázott fű szinte még halványzöld volt, de a légben már hideg nyirkosság, pállott szalma és erjedő cefreillat érződött. Ebédre harangoztak. Valaki kalapáccsal ütögette a régi körfűrészt, a fém áthatóan pengett az alacsony felhők alatt. Ősrégi hangok egyike volt ez. A tanyasiaknak bizonyosan angyalian zengett, csak ő nem tudta megszokni sehogyan sem. Odakinn a kissé ostobácska, csámpás pásztorfiú futkosott. „Kispatkány“ volt a gúnyneve, s állandóan azzal csúfolták, hogy elcsúszott egy tehénlepényen. Tavaly ősszel (körülbelül egy héttel a megérkezése után) kígyót talált a párnája alatt. Nagy, rozsdásszürke, gombolyagba tekeredett kígyót. Segítségért kiabált. Elsőnek „Kispatkány“ érkezett oda, s korbácsával darabokra vagdosta a hüllőt a szoba padlóján. (Utána fél napig súrolta lúgos vízzel a véres deszkákat.) A kígyó tetemét azután az uvarra hajították, ahol undorodva szaglászták körül a major kutyái. Az arrajárók figyelmetlenül elhaladtak mellette, csak egy öreg zsellérasszony, aki sok mindenre emlékezett még, mondta: „Nem kellett volna agyonütnie. A kígyók képesek bosszút állni.“ Azóta lefekvés előtt mindig tüzetesen átkutatja a szobáját. Szörnyű tanya — csupa kígyó és patkány. Bricskán érkezett ide. Az igazgató gavallérosan behozta a megállóról, mintha gyalog nem is tehette volna meg azt az egy kilométert. De lehet, csak azért jött ki elébe, nehogy félútról visszaforduljon. Hát itt aztán valóban nincs mire felvágni. A régi, bárói birtokhoz tartozó major valamikor a török idők vége felé épülhetett: alacsony téglaistállók — foltos falakkal, és szürke, emeletes magtárak — lőrésabla- kaikkal öreg bástyákhoz hasonlók. Figyelte a kőrői kőre ügyesen ugráló fejőlányokat. Vajon ő meddig fog így ugrálni? * Fiatal szlovák prőzaíró
