Irodalmi Szemle, 1971

1971/8 - Vozári Dezső: Versek

Vozári Dezső*

tépelődők

Vigyél bennünket kísértésbe, készíts faragott képeket, mutasd szépséged kőbe vésve, állítjuk léha éneked, gyújtsd fel tintaszín éjszakáink, lássuk mit ér a drága lét, ha ránk öntsz a betyár halálig kölnivizet és trágyalét.

Vigyél bennünket kísértésbe, legyen hát, röffenjen a nyers, a csodaváró nemzedékre zúduló csélcsap antivers, kilencedik szimfóniánkat vezényelje szerelmes kéz, jőjjün öröm, jöjjön bánat, mindenünk ez a torz egész.

Vigyél bennünket kísértésbe egyszer emitt, másszor amott, legyünk dac végső menedéke, tapintsunk izzó csillagot, csak soha bénán meg ne állíts, lankadással ne verd agyunk, hadd hirdessük fennen máris: tépelődünk, tehát vagyunk.

Mégis hinni kell benne, az utánamjüvőben, kinek emléke nincsen zajló Walpurgis-éjről, boszorkány szómba! okról, ember húsát zabálő emberszabású rémek romhalmazon feneklett dermedt indulatáról, mit vad vezényszó érlelt, s forgószelek kísértek.

Legyen most vallásod köznap szüremlő rendje, hurrát harsogni nyáron, áment rebegni télen, dátumokkal cicázni hűséges vonzalomban, dolgod tenni, de közben türelmesen danázni, e csillagon teremtve bőséges és lakályos, mégse mindig szabályos, már ezer éve vágyott, jóillatú világot.

madárijesztő

Madárijesztő áll a kertben, hóna alá befúj a szél, madárijesztő áll a kertben, tőle a kis veréb se fél, nehéz, lidérces poshadt álma, kabátújja magasra szállt, mintha Hamlet gesztikulálna, latolva életet, halált.

* 1972-ben jelenik meg a költő (aki 1939-ig Szlovákiában, s 1939-től 1945-ig a Szovjetunióban élt) gyűjteményes kötete („Varázslat nélkül"), Budapesten. A jenti versek ebből a kötetből valók.

Viharvert cimbora, hatalmad volt-nincs, elcsapnak télire, kamrában az édes magvak, kívül vigyázni nincs mire.

mégis