Irodalmi Szemle, 1971

1971/7 - Fried István: „csak Földet üvöltök és börtönt döngetek” (Földes Sándor lírája)

és a melódiák szivárványszínét imádják:

azoknak, akik grammatikát és verstant sohasem láttak s csak azt értik, ha valaki leikével kongat útjuknak: én kenyeret szakítok nektek sorsotokbólI

A Mécs Lászlóra utaló sor (leikével kongat — kongatom piros harangom, ifjú szivem kongatom) sem fedi el a lényeget, mit egy másik ilyen típusú Földes-vers az alábbiakban mond ki:

a régi dal megölte önmagát, a régi szó a semmi képe lett.

Ezekhez a szinte tagolatlan kiáltásokhoz tegyük hozzá a Gátszakadás című novella egy részletét:

„Ädám, a költő csak hallgatja. Mennyivel élőbb, erősebb, boldogabb ez az ember, mint ő ezer álmával és terveivel. Előtte harsog a legigazibb dal: az építés, a konstrukció himnusza s akik ezt zengik: a földdel, hittel, termeléssel együtt magukat is újraformálják. Embert és istent teremtenek.“

Ha versformára tagolnánk, besorolhatnánk a Tömeg című kötetbe. De rokon a novella (mely a magyar hadifoglyok oroszországi öntudatosodását beszéli el, s ennyiben önéletrajzi vonatkozásai is vannak) a Búcsú Európától című költeménnyel is; hiszen a költő a novellában is búcsúzik nemcsak az álmoktól, hanem a régi módú költészettől is. „Írásnál több kell! A költészetnél több — a harc a valóságért. Es mindenekelőtt: a szenvedés ellen“ (így előlegezi a valóságirodalom fogalmát, de még a Fábry írásaiban oly fontos szerepet játszó, kiemelő funkciójú kettőspontot is!). S ahogy a hadifoglyok megérzik egy új élet lehetőségét a forradalmi Oroszországban, úgy idézett versében is arról vall Földes: „csak keleten szilárdak a csillagok! csak keleten mosolyog a Föld és terhes ezermillió asszony új Európával“. Ha Földes írásainak legközelebbi rokonait keressük, úgy az erdélyi és a jugoszláviai avantgarde irodalmában találjuk meg. Csuka Zoltán „buzgó kiáltás“-a hirdeti a Földeséhez hasonló áhítattal, nekiszánással, izgalommal „az embert, akinek el kell jönnie a tömegekben“; és ugyancsak Csuka Zoltán köszönti a Petőfi-centenáriumot hasonló himnikus ihletettséggel, Petőfiben látva az új idők megjövendölőjét, az új időért folytatott harc igazolóját. De rokon a Földes-próza és prózavers Nagy Dániel Cirkusz című regényével is; a háborúnak ugyanolyan mitikussá felnövesztett, groteszkbe hajló ábrázolását látjuk az idézett művekben. S idekívánkozik még Szántó György expresszionisztikus művészregényének említése, a Sebastianus útja elvégeztetett... Fábry 1920-as években megfogalmazott nyilakozatai ennek az emberirodalomnak a fényében növekszenek meg, a Kassai Naplóban 1926-ban megjelent cikksorozatában Földes lírájának hangján szólal meg, a költőt jellemezve: „ö a tömeg méhében született és a szívét adja a sarki Krisztusoknak... Valaki. Földes Sándor. Mindig egy név, egy újabb név előre, előre egészen — életre. Magyarul: egyszer Ady, aztán Kassák és most: Földes Sándor.“ Szántó György kezdeti lelkesedése hamar lelohad, elismeri Földes lírájának értékeit, de nem értékeli túl: „Földes Sándor lírájának ... egyedül a szociális világnézet tudott összetartó erőt, hatalmas férfihangot és zenei csengést adni." E „szociális világnézet“ fogalmazódik meg Földes legjobb verseiben, válik szuggesztív erejűvé:

rabok a kövek is, mit hitetlen ember tapasztott saját sírházának — rombolni, építők! a növés gyermek fájdalma újra átnyilaz — temetővilágba csákány olt élő életet!

E hittel^teli, ünnepélyes, extatikus költemények mellett a groteszk is megjelenik a Földes-életműben, s alaposan átszínezi az egyhúrúság lehetőségét feltételező költészetet. E groteszk a Georg Grosz rajzok, a Heartfield-montázsok ábrázolási módszerével rokon:

Ön se különb, mint egy l’art pour l’art költő, ki Szépet farag, mert a Rossz nem faragott belőle semmit,