Irodalmi Szemle, 1971
1971/7 - Zalabai Zslgmond: Egyszemű éjszaka, kétszemű kritika
Zalabai Zslgmond (Gondolatok a fiatal szlovákiai magyar költők antológiájáról) Zalabai Zslgmond maga is fiatal költő s az utóbbi időben figyelemreméltó kritikai munkásságot fejt ki. Esztétikai szempontjai frissek, érdekesek és helytállóak, alább közölt tanulmánya a kezdő kritikus annyira gondolatgazdag és jelentős vállalkozása, hogy fenntartásaink ellenére is kötelességünknek érezzük leközölni. Ügy véljük, Zalabai írásában az Egyszemü éjszaka fiatal költőnemzedékének az esztétikáját körvonalazta meg. Fenntartásaink vele szemben az esztétikai egyoldalúságot érintik, hiányoljuk tanulmányából a „kilencek" költészetének társadalmi-etikai elemzését, illetve minősítését és költői valóságszemléletük humánum-szemponttá értékelését. Lapunkban — és a Szlovákiai Írók Szövetsége magyar szekciójában — a közeljövőben a szocialista kritika és a fiatal írónemzedék problémáival kívánunk foglalkozni, és Zalabai kritikáját ennek a hosszú lejáratú szellemi folyamatnak a keretében közöljük, olyan megjegyzéssel, hogy írása részünkről nem az Egyszemü éjszaka egyedüli és végleges értékelése. A későbbiek folyamán a kötetre még visszatérünk. Szerkesztőség A kritikus alapállása: Tágítsuk a horizontot Tágítsuk a horizontot: az Egyszemü éjszaka költőiről szólva ne csak az antológiabeli versek szolgáljanak kiindulási alapul, tekintsük át az Irodalmi Szemle 1969-es, 1970-es évfolyamait is. Indoklásunk módszertani motiváltságú: tudatosítsuk (a kétségtelen értékek elismerése és kimutatása mellett is!), hogy kezdő költők most alakulóformálódó költészetét vizsgáljuk, s ennek a megítélése — csupán az antológia versanyagának alapján — nehéz, sőt csaknem lehetetlen lenne. A csoport indulásának körülményeit Tóth László sorai fejezik ki: „hamuban sült ökleimmel elindulok a sivatagból inni“ A „kilencek“ valóban a sivatagból, szegényes hagyományokból indultak. Poggyászukban hazai költészetünk szerény útravalója, „hamuban sült pogácsája“ s a vándorlásaik (világirodalmi tájékozódásuk) során összegyűjtött újszerű elképzelések művészetről, életről, költészetről. Indulásukkal hazai méretekben újat, szokatlant és meghökkentőt hoztak, s ezzel hozzájárultak költészetünk differenciálódásához, árnyaltabbá és többré- tűbbé tételéhez. Duba Gyula állapította meg róluk az Irodalmi Szemle 1969/10-es számában, hogy a csoporttal számolnunk kell, s „esztétikai hozadékukat és életérzésüket azért is elemezni kell, mert közéleti írásaikkal, kritikáikkal és recenzióikkal már most bizonyos szellemi erőt képviselnek, és hatásuk intenzitásának erősödésével a jövőben mindinkább számolhatunk.“ Mi hát a „kilencek“ esztétikai hozadéka? Akarva, nem akarva (vagy tán hál’ istennek: végre egy csoport, amelyről írtak, vitáztak, pro és kontra nyilatkoztak; egyszóval fiatalok, akiket észrevettek!), kölcsönzött gondolattal kell kezdenem. A fülszöveget idézem: „művészi alapállásuk (mármint a „kilenceké“ — Z. Zs. megjegyzése) merőben eltér az előző nemzedékétől.“ A kritikus feladata tehát adott: „két szemmel“ és a szövegből kiindulva megkeresni, felkutatni és kimutatni a Jellemző eltéréseket, a különbséget és nóvumot. egyszemü éjszaka, kétszemű kritika
