Irodalmi Szemle, 1971
1971/6 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Diplomások (A Magyar Területi Színház bemutatója)
Az írónak — talán ennyiből is kiderült — nem volt, ebben a műfajban nem is lehetett célja a társadalom nagy sorsfordulóit a maguk teljességében ábrázolni. De felvillantott alakjai, helyzetei, történetei egyértelműen — s együtt! — adnak hírt egy letűnt s egy e helyett támadott új világról. Bessenyei György Diplomások A Magyar Területi Színház bemutatója A Magyar Területi Színház idei két bemutatója gondolkodóba ejthette a recenzenst. Vajon múlhatatlanul szükséges volt-e ma Július Barč-Ivan Az anya című lélektani drámáját idejét múlta problematikájával színre vinni, nyilván csak azért, hogy szlovák szerző szerepeljen az évad műsorában? Némi körültekintéssel talált volna a színház a szlovák dráma- irodalom tegnapi fejezetében máig érő tanulságú, bemutatásra érdemesebb művet. Szóba jöhetett volna például Tajov- ský Oj élete vagy Ivan Stodola A bacsa felesége című drámája. (Emlékezetem szerint a színház közel két évtizednyi működése alatt ezeket a jóval értékesebb színműveket még nem játszotta.) Barč- Ivan drámájánál is jobban megkérdőjelezhetnénk a szerb B. Nusics Bánatos örökösök című komédiájának színre vitelét, amelynek mondanivalója annyira avultan tegnapi, hogy már a szerző szű- kebb hazájában is csak amatőr színjátszók műsorán szerepel. Bizonyára akadt volna érdemesebb délszláv szerző — elsősorban a ma már klasszikusnak mondható Krleža drámáira gondolok —, aki jobban megérdemelte volna, hogy nálunk színpadot kapjon. S ha már komédia kellett, inkább Drzsicsnek több mint négy évszázaddal ezelőtt írott és a Nusics komédiájánál lényegesebb, frissebb és mulattatóbb Dundo JVaro/ejára esett volna a választásom. A színház talányos műsorának mérlegét kissé helyrebillentette Raffai Sarolta Diplomások című színművének májusi bemutatója. A helyzet ismeretében egyébként nem találom könnyűnek a színház dramaturgjának és a végső szó jogával bíró vezetőségének helyzetét, amikor teljes felelősséggel döntenie kell arról, hogy a jelenkori magyar drámairodalomnak melyik darabját tűzze műsorára. Számolniuk kell a közönség teherbírásával éppúgy, mint igényével, emellett a színház nem tévesztheti szem elől népnevelői küldetését. De számolniuk kell a fennálló nehézségekkel, az együttes létszámával, tagjainak, rendezőinek művészi képességeivel, ugyanígy a művelődési otthonok színháztermeinek technikai felszerelésével, noha az utóbbi hiányosságok többé-kevésbé áthidalhatók. Mindezeken túl ott a legnagyobb probléma: kevés az olyan új színjáték, amely megállná az idő próbáját. Van olyan esztendő, amikor alig kerül bemutatásra a mi adottságaink közt, kis színpadainkon is előadható új magyar dráma vagy komédia; színházunk nem vállalkozhatna például az utolsó évtizedek legművészibb alkotásainak, Illyés Gyula Ozorai példáidnak és Tisztákjánuk, vagy Németh László Galilei és A két Bolyai című drámáinak előadására, ahogy megfelelő színészegyéniségek hiányában Örkény István Macskajáték című szatirikus játékával sem tudna megbirkózni. (Szakonyi Károly Adáshibáját, amely pesti bemutatója után csaknem minden vidéki magyar színpad műsorára odakerült, és külföldre is eljutott — Prágában ősz óta nagy sikerrel játsszák — a MATESZ már nagyobb nehézségek nélkül előadhatná.) Hogy a nagyon szűk keretből Raffai Sarolta Diplomások című színművére esett a választás, elsősorban azt bizonyítja, hogy a színház nem annyira a játék művészi értékeit, mint inkább társadalmi hasznosságát vette figyelembe. A szerzőnek van ugyanis művészi szempontból értékesebb és sikerültebb játéka, az Egy- szál magam; ettől függetlenül a Diplomások bemutatását pozitívumként könyvelhetjük el — annak ellenére, hogy a falu értelmiségének erős anyagi önzéstől diktált érdekszövetsége és az összefogásból eredő konfliktus, amely Raffai Sarolta magyar falujában oly kiélezetten megmutatkozik, nálunk nehezen képzelhető el. Raffai Sarolta játékának főhőse, Salamon János erdőmérnök, otthagyja az íróasztalhoz kötött városi állást, hogy falun jobban érvényesíthesse tudását. Fe
