Irodalmi Szemle, 1971
1971/6 - Szénássy Zoltán: Klapka tábornok tevékenysége az emigrációban (Befejező rész)
Szénássy Zoltán Klapka tábornok tevékenysége az emigrációban (Befejező rész az áprilisi számból) A piemonti királyi dekrétum alapján gyors ütemben szervezi Klapka az olaszországi magyar légiót. Proklamációt bocsát ki, és mind az arcvonalakon, mind a hátországban, osztrákellenes akciókra serkenti a tömegeket. A légió szervezése körüli problémákkal foglalkozik Lukács Lajos is Magyar függetlenségi és alkotmányos mozgalmak 1849—1867 című munkájában. Adatai szerint mind a bécsi kormánykörök, mind az olaszországi osztrák főparancsnokság aggodalommal tekintett a magyar katonákra. Annál is inkább, mert a jelek arra mutattak, hogy dezertálásukkal komolyan kell számolni. Lukács Lajos kimutatja, hogy az osztrák katonai és politikai hatóságok állandóan nyomoztak az olaszországi osztrák hadseregben és Magyarországon is, Kossuthtől és Klapkától származó, magyar katonákhoz intézett proklamációk után. A Kölnische Zeitung írja 1859 júliusában, hogy nemcsak a frontot, Magyarországot is elárasztották különböző „lázító felhívások“-kal. A Breslauer Zeitung pedig egyenesen Klapka proklamációjáról ad hírt, melyet az Olaszországba vezényelt magyar katonák között terjesztettek az év júniusában, tehát a Solferino előtti hetekben.137 A Kossuth, Teleki és Klapka vezetésével működő Magyar Nemzeti Igazgatóság azonban, a III. Napóleonnal kötött egyezmény értelmében, a hazai felkelés elindítását csak akkor tartotta megengedhetőnek, ha — mint említettük — a francia seregek már az akkori ország területének számító „társországok“, Horvát-Szlavonország és Dalmácia földjére léptek.138 Magyarország osztrák uralom alóli felszabadításának terve tehát elő volt készítve, s ez a terv a siker reményével kecsegtetett. Miért omlott össze mégis a forradalmi emigráció 1859. évi ígéretes kezdeményezése? Nyilvánvaló okát nem az Igazgatóság, tehát a forradalmi direktórium, vagy a fegyverszövetségre vállalkozók ügyintézésében kell keresnünk. Az ok, az 1859. évi forradalmi kudarc egyedüli és kizárólagos oka III. Napóleon fondorlatos, külön diplomáciai manőverében keresendő. Ö az, aki Solferino után Villafrancában hirtelen fegyverszünetet köt a harctéren legyőzött Ausztria számára — a körülményekhez képest — kedvező feltételek mellett, csakhogy ne kényszerüljön forradalmi szövetségeseinek adott ígérete beváltására, s ami ezzel egyértelmű — a háború folytatására. Nem Cavourban, Cuzába s másokban, hanem egyedül és kizárólag III. Napóleon szószegésében kell keresnünk az 1859. évi kudarc alapvető okát. Az 1859. évi francia—szárd—osztrák háború idején ugyanis Cavour nem állt szemben a magyar emigráció, pontosabban az európai forradalmi emigrációk érdekeivel. Cuza román fejedelem pedig helyesléssel fogadta az államközi szervezkedésre vonatkozó terveket, s a Klapkával folytatott tárgyalásai eredményeként kimondotta: „Kell, hogy a testvériség elvei vezéreljenek mindnyájunkat. Ez vezethet csak azon célhoz, mely felé törekednünk kell. Ez a cél: a három dunai államnak, Magyar-, Szerb és Moldva-Oláhországnak (értsd: a Dunai Fejedelemségeknek, Moldvának és Havasalföldnek) konföderációja."139 Az 1848. évi francia forradalmi mozgalom fejleményeit eltipró III. Napóleontól, a Victor Hugó álfal „kis Napóleoninak csúfolt francia uralkodótól azonban távol állt az a szándék, hogy ténylegesen elősegítse az olasz és a magyar szabadság kivívását. 137 Lukács Lajos i m. 178. 1. 138 uo. 180. 1. 159 Uo. 218. 1. 545
