Irodalmi Szemle, 1971

1971/6 - Kósa László: Keleteurópa népköltészete magyarul

arcának földerítése mellett a magyarokkal együtt élő román nép megismerését is célul jelölték.

E korszak legnagyobb, határokon túlnövő példája azonban Bartók Béla munkássága volt. Egybefogta az előtte járók törekvéseit, és irányt jelölt a nyomába lépőknek. Bartók román és szlovák népzenei gyűjtései idejüket tekintve 1920-ra esnek, de tudományos és zenei földolgozásukat a 20-as és a 30-as években végezte el. Nem sokkal azután, hogy a magyar népdalgyűjtésbe belefogott, érdeklődéssel fordult a román, majd a szlovák népzene felé is. Vallotta, hogy a szomszédok ismerete nélkül magunkat sem ismerjük igazán, s mivel nem állt rendelkezésére tanulmányi anyag, maga kezdett el gyűjteni románok és szlovákok között. Munkásságát sok oldalról érték támadások, s ha ezek elkeserítették is, meggyőződésében nem ingatták meg. Román és szlovák népzenei vizsgálatait ma a Duna menti népek közeledésének legszebb példájaként tartjuk számon. Ide kell írnunk a sokszor, de sosem elégszer idézett mondatokat Octavian Beuhoz írt leveléből: „Az én igazi vezéreszmém azonban, amelynek mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem — amennyire erőmből telik — szolgálni a zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!“

Bartók gondolatai 1945 után egyre nagyobb visszhangra találtak Kelet-Európában. Szellemében tevékenykednek ma a romániai magyarok, midőn hivatásuknak tudják a román népi műveltség legjavának magyarul tolmácsolását. Az első kötet, amely a második világháború után Romániában a szétszórtan megjelent fordításokat és régebben megjelenteket összegyűjtötte, a Faragó József szerkesztette Legszebb román népballadák volt. Egy évvel utána látott napvilágot a Román Irodalom Kis Tükrének első kötete, amely sokféle népköltési műfajból adott válogatást [1961). Az elmúlt évtizedben több önálló román népköltési gyűjtemény jelent meg magyarul a bukaresti Irodalmi Könykiadónál: A bárányka (1963) és a Novákékról szól az ének (1969) ballada-, a Hej, zöld levél (1965) lírai antológia. Mindháromhoz Faragó József írt kísérő tanulmányt és jegyzeteket. Faragó sok irányú munkásságában jelentős helyet foglalnak el azok a cikkek, amelyek a magyar népköltészetet ért román hatásokat veszik számba.

Magyarországon sem maradtak el a román népköltészet tolmácsolásában. A háborút közvetlenül követő években a Magyar—Román Baráti Társaság végzett jeles munkát. Műsoros esteket rendeztek, folyóiratukban, a Keleti Kapuban román népköltési fordításokat tettek közzé. Könyv alakban kiadtak Komjáthy István fordításában egy ballada- és kolindagyűjteményt (A nap lakodalmaj és az egyik legnevezetesebb betyárballadát (Vitéz- Korbeaj. Népköltést is tartalmaz az 1951-ben és az 1961-ben megjelent román költői antológia. Mindkettőt Köpeczi Béla szerkesztette. Lajtha László egy kötetben együtt tette közzé a szépkenyerűszentmártoni magyar és román népzenei gyűjtést. A különféle délkelet-európai balladaantológiák természetesen román darabokat is fölvettek anyagukba. 1957-ben a budapesti Európa Könyvkiadó adott ki román népmeséket Kovács Ágnes kísérő tanulmányával. 1961-ben Budapesten jelent meg a máig legnagyobb terjedelmű, drága-szép kiállítású román népköltészeti antológia is (Kihajtott a bükk levele), amelyhez Ortutay Gyula írt előszót. A magyarországi folklóristák közül Domokos Sámuel magyar—román összehasonlító folklórkutatással foglalkozik. Több kisebb tanulmány után ő tette közzé egy magyarországi román mesemondó magyar és román meséit. Módszerét és anyagát tekintve e kötet a román folklorisztikában nagy eseményt jelentett.

Tudott dolog, hogy a szlovák népköltészet első kötetbe gyűjtője a harminc esztendeig pesti evangélikus lelkész, Ján Kollár volt. Vük Kradzsics példáját követve adta ki népköltési antológiáját előbb 1823-ban, majd két kötetre bővítve 1834/35-ben. Részben ebből a gyűjteményből is merítette anyagát az 1866-ban Pesten megjelent Tót népdalok. (Fordították: Szeberényi Lajos, Lehoczky Tivadar, Törs Kálmán.) „A Kisfaludy Társaság keletkezése óta egyik fő feladatának tekinti a magyar népköltészet termékeinek gyűjtését. Ebbeli törekvései azonban félszegek, ha a magyar népköltészet fölkilincselésében elő nem mozdíthatják azon szláv, oláh, német ajkú népek, melyekkel az országos élet egysége a magyart egy ezredéve összeforrasztotta s melynek költészete, valamint