Irodalmi Szemle, 1971

1971/5 - ÉLŐ HAGYOMÁNY - Válogatás a két háború közti csehszlovákiai magyar kommunista sajtó anyagából

nap alatt elbocsátanak a munkából — beszéli tovább. „Itt sose tolt kommunista, és nem is lesz!“ — mondta a parancsnok úr.

— Hogy kommunisták vagyunk-e, vagy sem, ahhoz semmi köze, de a becsületes munkabért megkérjük, és ehhez jogunk van — felelte a béres.

— Ne szájaljon. Nem őriztünk együtt sertést — torkolta le őt. — Ki írta ezt a szerződést? — kérdezte a kollektív szerződésre.

— Egy ember.

— Milyen ember?

— Olyan, mint mink ...

— Haj! — csak ennyit mondott a parancsnok úr, mérgesen.

De többet kapunk egy évre; egy mázsa termény, száz korona, két sertéstartás, eny- nyivel javították a bérünket. Éhesek voltunk, de álltuk a szorítást mind.

Egy szlovák dolgozó, akinek keze minden munkáséhoz hasonló, fogja meg a kezem.

/Magyar Nap, 1936)

Ferencz László

Aktivizmus — konstruktivizmus

Két idegen szó, amely nehezen morzsolódik a széles magyar állkapcsok között, két idegen fogalom, amely csak halványan él a magyar paraszt gondolatvilágában, két politikai jelszó, amelynek értelmét aligha választja el egymástól. Az ellenzéki politika nyelvén egy a jelentése: kormánytámogatás. Hiszen az első tekintetre nehéz is megérteni, miért fényeskedik két színárnyalatban ez az ikercsillagzat a csehszlovákiai magyar politika mennyboltján. Miért tépik egymás haját a kormánypárti szociáldemokrata képviselő és a „kormány magyar nyelvű lapjának“ főszerkesztője. Miért acsarkodik a Magyar Újságra az agrárpárt két magyar nyelvű lapjának hasábjain „az aktivizmus kesergője“, Békefi.

A tömegalapot, a súlyos valóságot kereső politikusok fejüket csóválják, és latolgatják: Itt van a csehszlovákiai agrárpárt magyar szárnya, amely földosztással csábítgatta s az adóügyekkel, az elemi károk megállapításaival, a gabonamonopóliummal tartja a hiszékeny magyar gazdát. Csömör és Szappanos az agrárpárt befolyásának morzsáit szórják szét a magyar pitvarokban. Ez érthető, ehhez nem kell különösebb jártasság a politikában. Itt van a szociáldemokrácia magyar szárnya, amely két elemet egyesít magában: a szakszervezeti reformista munkásságot és a függő hivatalnokok, kisemberek és akarnokok aktivista seregét. Ez is közismert Szlovenszkón. Mit keres azonban itt a Magyar Űjság, amely nyíltan az egyik magyar frakcióval bíró kormánypárthoz kötötte le magát? Miért a kutya-macska barátság a két házibarát között?

Nyilvánvalóan egymás köreit zavarják. Ezzel nem számolt a magas politika, amikor új, hatásosabb tervet dolgozott ki céljai elérésére. A magyar pártok ellenzékiségével szemben gyenge fegyvernek bizonyuló szociáldemokrata és agrár aktivizmus helyett olyan politika erőre volt szükség, amely magukat az ellenzéki magyar pártokat rugatta volna közelebb az aktivizmushoz, amelynek feladata elsősorban az lett volna, hogy a magyar pártokat az aktivizmusba szorítsa, és ha ez egészben nem megy, akkor legalább sorait megbontva egy részét kényszerítse a koalíció sáncai közé.

A feladatot úgy kellett megoldani, mintha az új aktivista törekvések magából a magyarság kebléből fakadnának, és semmi közük nem volna a Schulz Ignác- és Csömör István-féle aktivizmushoz. Minden sikerült volna, ha a két operációs hadsereg között idejében létre jön az együttműködés. Sajnos, a „Magyar Újság“ egy enyhe, látszólagos áltámadással nem kockáztatta meg különböző protektorainak jóindulatát, hogy elkülönítse magát a levitézlett aktivizmustól. Nem csoda hát, hogy hiába védte nagyszerű körmondatokban Dzurányi az újszerű, szagtalan aktivizmust, nem kapott vevőt rá. Hiába lépte túl a nemzeti radikalizmus megengedett határát, mennie kellett. Az őt