Irodalmi Szemle, 1971

1971/5 - Poničan, ]án: Szegények ügyvédje (Részlet a szerző önéletírásából)

az „elvtársi bírálatnak“ is szerepe volt... Itt se vontam viszont kétségbe a proletariátus küldetését (Levél a börtönből — List z väzenia):

A potom?

Snáď rovno do Tatier, na štíty.

Nechať sa previať ostrým vetrom síl,

vyvierajúcich zo živelných žíl,

pod cvalom ktorých

padá vek a vláda,

bárs čo i divy stvára . ..

A takým živlom, dievča, i ruky proletára ...

S azután?

Talán egyenesen a Tátrába, a csúcsokra.

Hadd járjon át az erők metsző szele, amely elemi erekből fakad, melynek vágtája alatt megdől idő és kormány, ha csodákat művelne is .. .

S ilyen elem, kislány, a proletár keze...

Vitákba csiszolódtak aztán nézeteink a proletárirodalomről, a PHS-ben is. Erről megint a DAV ír.

Daňo kitartott kemény álláspontja mellett, s Vlado támogatta. Daňót némileg Jožko Rybák helyesbítette, M. Pišút még szigorúbb hangot ütött meg, de cikkének zárórésze helyes: „Ennek az (proletár) irodalomnak végtelen a horizontja, széles, mint a világ", bár ami ezt a végkövetkeztetést megelőzte, nem volt egészen helytálló... S a „ne- mezis“ Daňót is utolérte, amikor 1933-ban kiadta a Vér és csaták visszhangja (Ozvena krvi a zápasov) című kötetét. A végzetet Jožko Rybár képviselte. Az embernek akaratlanul is Goethe mondása jut eszébe „az elmélet szürkeségéről s az élet zöldellő fájáról“, bár ezzel a legkesvébé sem akarom az elméletet lebecsülni. Magam is eleget „elmé- letieskedtem“.

Az élet fája zöldellt ugyan, de az évek lassan tovaszálltak, már-már a krisztusi évek is közelegtek, de „se plébánia, se Mária“. Vlado már régen irodát nyitott, ő alkalmazott fogalmazóként, persze fizetés nélkül, majd dr. Zoltán-Weichherz foglalkoztatott Daňo Okáli helyén, aki közben egy szakolcai (Skalica) lányt vett feleségül, és irodát is Szakolcán nyitott. Számunkra, davisták, de főképpen az írók számára ez veszteség volt, mert távozásával a csoport bírálóját és irodalomteoretikusát veszítettük el. Ez a veszteség annál érzékenyebb volt, mert Edo Urx is magunkra hagyott bennünket, Prívozban tevékenykedett a Pravda chudoby szerkesztőjeként, majd véglegesen Prágában politikai dolgozóként és újságíróként, ami miatt hosszú fegyházbüntetésre ítélték, s ez elől a Szovjetunióba kellett távoznia. A DAV eszmei jellegű folyóirattá vált, egy ideig a betiltott pártsajtót is helyettesítette, s így a baloldali írók fórum nélkül maradtak. Nem pótolta ezt a Szlovák írók Társaságának Slovenské smery (Szlovák Irányzatok) című lapja sem, amelyet a titkár E. B. Lukáč és a szerkesztő bizottság irányított.

így aztán 1933 márciusában beiratkoztam az Ügyvédi Kamarába, s megkezdtem pályámat a „szegények ügyvédjeként“. Ezzel a címmel főleg engem tiszteltek meg, mert Vlado időelőnyével és a pártban végzett munkájával (később mint képviselő) tisztességes klientúrát szerzett, annyira, hogy később még fogalmazót is alkalmazhatott (Gusto Husákot). Én ennyire sohasem vittem. A kezdet is (hatévi írnokoskodás után!) a gazdasági válság időszakára esett — a munkanélkülieknek nem volt min pereskedniük. Természetes, hogy kizárólag proletár ügyfeleim voltak. A burzsoázia nem bízott bennem, hisz politikai és irodalmi harcot vívtam ellene. A proletár klientúra csupa hátránnyal járt. Az ügyvédi díjszabásban könnyű meggazdagodás lehetősége rejlett, de mindez mit ért, ha se bankokat, se ipari vállalatokat, sem a nagykereskedelmet, sem a földbirto