Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - Alekszej Arbuzov: Én szegény Maratom
LIDA: Cifrább dolgokat is megértem már. Mázlid volt. LEONYIDIK lelneveti magát): Lehetséges ez egyáltalán? Igazán visszajöttem? LIDA (mosolyog]: Igazán! Becsszó! LEONYIDIK: Mikor ma reggel megláttam a Nyevszkijt és az Admiralitást... Bocsáss meg, butaságokat mondok, ugye? LIDA (halkan): Nem, nem... Nagyon jól megértelek. LEONYIDIK: Hoztam neked valamit, (csomagot ad át) LIDA: Papucs? LEONYIDIK: Eredeti japán... S hozzá még ez a fésű. LIDA (a tükör előtt kipróbálja a fésűt): Most olyan vagyok, mint Carmen! (Leonyidik felé fordul) Köszönöm. Kedves vagy, figyelmes és egyáltalán — óriási. Kérsz teát? LEONYIDIK: 0, igen. LIDA (bekapcsolja a forrálót): Mindjárt elkészül. (Leülnek és egymást nézik.) , LEONYIDIK: Most pedig mesélj ... LIDA: Miről, hisz mindent megírtam. Ahogy kimentetek a frontra, nemsokára meghalt anya ... Nem volt hová menni. S hová is mehettem volna? A kórházba kerültem ... Tanultam, dolgoztam... Hát így ... LEONYIDIK: És most? LIDA: Másodéves medika vagyok. LEONYIDIK: Vagyis: teljesült minden kívánságod! LIDA: Minden nem. LEONYIDIK: Hát igyekezz. LIDA (nevet): Ha minden csak rajtunk múlna... LEONYIDIK: Minden rendbe jön megint. LIDA: Gondolod? LEONYIDIK: Persze, (hosszan simogatja lida kezét) LIDA: Kész a tea. (szünet. Lida kitölti a teát) Hol laksz? LEONYIDIK: Az unokatestvéremnél. Evakuált; a tavasszal tért vissza. Miféle kompót ez? LIDA: Birs. LEONYIDIK: Nehezen értjük meg egymást, (vidáman) Tulajdonképpen csak te maradtál nekem. Te és Marat. Emlékszel negyvenkettő tavaszára? (Szünet. Mindketten gďndolataikba mélyednek.) Kitűnő kompót. LIDA: Szedek még, kérsz? LEONYIDIK: Kérek. Emlékszel még arra, hogy felfaltam minden tartalékotokat? LIDA (nevet): Marat dühös volt. LEONYIDIK: Csak megjátszottá... Közben mindig elém rakott valamit. Komédiás. (Lidára néz) ■> . LIDA: Most mihez kezdesz? LEONYIDIK: Ojságíró leszek. Három év haditudósítói gyakorlat nem eldobni való. De ezt csak úgy, kezdetnek... Különben hoztam magmmal egy bőröndre való verset... LIDA: És már jobbak? LEONYIDIK: Még mindig nem az igazi. De azért akad köztük néhány, amit érdemes elolvasni. Elpusztítom minden kompótodat. LIDA: Csak egyél, te tudósító. LEONYIDIK: Egy évig az első vonalban voltam. Fantasztikus szerencsém volt... Sok barátom ott maradt... Nekem egyáltalán szerencsém van. Már akkor is az volt, mikor ide jöttem, ebbe a szobába, és felfaltam az élelmiszerkészleteket. LIDA: S most? LEONYIDIK: Most is szerencsém van. Látod, megint a tiedet pusztítom. Csak egyetlenegyszer volt pechem. LIDA (halkan): Hogyan történt? LEONYIDIK: Elfogtam egy ejtőernyőst. LIDA: Ez vicc akar lenni?
