Irodalmi Szemle, 1971

1971/5 - Duba Gyula: Nemzedékek

letlen volt —, hogy el ne vesszen, és elhozta a testvérének. így Bakai Bálint az idegenben, sebesülten pénz nélkül maradt. S most, hogy Vékony Jónással és Bakai Istvánnal beszélgettem, szinte egyszerre mondják: amikor Bálint pénz nélkül maradt...! Nálam mindig volt pénz ... — mondja István bátyám, s én töprenghetem, hogy miért fontos ez. Bizonyára azért, mert a falusi ember, még ha forradalomba siet is, idegenbe nem megy pénz nélkül, senkinek sem akar a terhére lenni, s a segítségért, amelyben részesül, megfizet. Emberségüket is vitték magukkal a forradalomba a földijeim, és hazáig, Léváig harcoltak. Itt Bakai István és Köteles Béla sebesült meg, felgyógyultak, visszavonultak, aztán, amikor véglegesen leverték a Tanácsköztársaságot, újra visszaszöktek Csehszlovákiába, s rá alig egy évre megalapították a párt helyi szervezetét. Alapítótagok voltak: Bakai István, Vékony Jónás, Szegfű András, Varró Dezső, Nagy István, Mitnyik Sándor, Köteles Béla, Györgyi Lajos (aki később a falu kommunista bírója lett), és Taliga Sándor.

Szükségszerűen kezdtem a pártalapítás Körülményeinek a felidézését a Tanácsköztársaság harcaival, mert a falumban — s úgy vélem, Dél-Szlovákiára általában jellemzően — az utóbbi szervesen nőtt ki az azt megelőző forradalmi harcokból. A pártalapítás a volt vöröskatonák és magyar kommunisták számára a harc továbbfolytatását jelentette más, megváltozott körülmények között. Nem véletlen hát, hogy Vékony Jőnásék a ľubochňai kongresszus után azonnal felfigyeltek a Szociáldemokrata Párt balszárnyának a különválására, s a májusi pártalapító kongresszus után még azon az őszön (1921) létrehozták a faluban a pártszervezetet. Az sem véletlen, hogy az egyik központi szervező éppen Bakai István bátyám volt. Az írás elején feltett kérdésre — mi a lényegük, miért tették — keressük nála a feleletet!

1897-ben született, négy testvér egyikeként, hatholdas kisparaszt családban, s pártkönyvében ez áll: földmunkás. Gyerekkorában egyszer azt mondta neki az édesanyja: csókolj kezet, fiam, a plébános úrnak, krajcárt kapsz tőle érte ...! Nem csókolt kezet. Az epizódot könnyű lenne sematikus irodalmi giccsnek vagy jelentéktelen, gyerekes húzódozásnak minősíteni, de amikor most kérdeztem, hogy miért nem csókolt kezet, vállat vont, és azt felelte: ilyen voltam! S amikor azt kérdeztem, hogy miért harcolt a Tanácsköztársaságért, és miért lett a Nemzetközi Brigád Gottwald-ütegének a tüzérségi megfigyelője, újra csak így válaszolt: ilyen voltam. Valóban ilyen volt: igazságkereső, konok és magányos. Ma is őriz egy oklevelet; amely szerint 1914-ben az Országos Választójogi Szövetség (elnök: Mezőfi Vilmos, titkár: Ágh) tagja volt. A pártsajtó is általa talált otthonra a faluban; neki kezdett járni a Kassai Magyar Munkás — azt mondja, rendelés nélkül küldték neki! —, s később tíz darabot kapott belőle, hogy adja el. A Sarló és Kalapácsból 6—7 példányt rendeltek abban az időben, később (1936- ban) a Magyar Napból ad el ötven, majd száz darabot. Amikor erre kétszáz darabot küldenek neki, azt már visszaküldte, hogy ennyit nem tud eladni, de az is megtörtént, hogy kifizette a lapok árát, és úgy terjesztette, hogy bedobta őket a kapuk mögé. 1937 karácsonyán egyedül indul Spanyolországba — csak magyar nyelvtudással, paraszttudattal, tapasztalatlanul — és megérkezik.

Miután párhuzamot vonok az ő nemzedéke és az én nemzedékem között, itt az alkalom feltenni a kérdést: mi elindultunk volna-e egyedül? A kérdés abszurd és szinte megválaszolhatatlan, de az esetleges válasz — jellemzően! — valószínűleg így hangzana: szervezetten, tömegesen talán, de egyedül?! Ő vissza is egyedül érkezett 1941 tavaszán, négy év után, Bécsen keresztül, hontalanoknak járó útlevéllel. Közben a Klement Gottwald-légelhárító üteg megfigyelője volt, s majdnem belehalt egy gyomorműtétbe, fél Európát bejárta, volt koncentrációs táborban, dolgozott hitleri német üzemben, Hegyeshalomban három napra becsukták, s a faluba érkezése után egy hétig a háza előtt sétálgattak a kakastollas csendőrök. Nem vitték el. Horthy rendszere nem szerette a volt vöröskatonákat és a nemzetközi brigádok tagjait, mégsem vitték el. Megvédte a falu, illetve nem adta ki. S itt lényeges tény merül fel, amely jellemző a falumra. Vékony Jónás meséli, hogy amikor a tizenkilences harcok után hazajött, három cseh csendőr kopogott be hozzá: hol a puska? Hogy egy hosszú szárú pipájú ember elmondta nekik, kik voltak vöröskatonák a faluból. Ez volt talán az egyedüli eset, amikor a falu „árulkodott“.

Az erős közösségi szellem és a szolidaritás okai után kutatva kövessük időrendben az eseményeket! 1921 őszén megalakul a párt helyi szervezete az említett kilenc taggal.