Irodalmi Szemle, 1971

1971/5 - Holotíková, Zdenka: Ötven évvel ezelőtt

A ľubochňai kongresszus végül — olyan kétségtelenül állami méretű komoly események miatt, mint a prágai sortűz a Lidový düm előtt és a decemberi sztrájk — közel 14 nappal elodázódott. Ám végre elérkezett a kongresszus végső időpontja, a szervezetek élete mozgalmasabbá vált, megtörténtek a gyorsított ütemű küldöttválasztások, s a kongresszus tagadhatatlan ténnyé vált.

Azt, hogy történelmi eseményről van szó, tudták a küldöttek, az egyszerű baloldali harcosok — és tudták a jegyzők, a főispánok, a szolgabírók, a csendőrök és a polgári sajtó emberei is.

A magyar szekció a lubochňai kongresszuson is tekintélyes szerepet játszott. Tagjai felkészülten érkeztek a tanácskozásra. A délelőtti manifesztációs jellegű ülésen Čulen, Schiffei és más szónokok mellett Kreibich, Svraha és Nagy Gyula is fellépett, s a többiekhez hasonlóan a decemberi sztrájk drámai napjairól és az államhatalmi szervekkel való véres összetűzésekről (különösen a verebélyiről) beszéltek.

Az egyes szekciók délutáni, főleg muükajellegű ülésén, a magyar szekcióban Surányi tartotta a főbeszámolót. Utána Svraha, Nagy, dr. Herz és Seiden szólalt fel. A legjelentősebb kétségtelenül Surányi referátuma volt, aki a kongresszus szervezőinek határozata alapján a pártszervezés kérdéseiről beszélt. Az ő beszámolójára épült a párt- szervezés munkájáról szóló határozati javaslat, amelyet a kongresszus szétkergetése után másnap, Rózsahegyen, a két alapdokumentum egyikeként — Akcióprogramként — fogadtak el. A magyar szekció minden fenntartás nélkül elfogadta a Komintern 21 pontját, s tagjai búcsúzóul elénekelték az Internacionálét.

A lubochňai kongresszus nem volt Szlovákia Kommunista Pártjának alapító kongresz- szusa, ahogyan azt néha pontatlanul állítják. A kongresszusi küldöttek nem is tűztek ki ilyen célt, s ez megfontoltságukról és fegyelmezettségükről tanúskodik. Még a kongresszus előtt, január első napjaiban összegyűlt ugyanis Prágában, a cseh, a szlovák, a német, a magyar és ruszin nemzetiségi küldöttek részvételével, a csehszlovák (baloldali) szociáldemokrata párt bővített képviselő-testülete. Itt már ugyancsak sor került az első határozott lépésekre a történelmi aktus, Csehszlovákia Kommunista Pártjának megalapítása felé. Meghatározták a kongresszus időpontját, eldöntötték, hogy a baloldali lapok a legrövidebb időn belül nyilvánosságra hozzák a 21 pont teljes és pontos szövegét, s a közelgő lubochňai kongresszus tartalmát és küldetését is megvitatták, olyan értelemben, hogy ne váljék a baloldali mozgalom elszigetelt akciójává és szervezeti kiválássá, ne hozzon létre önálló kommunista pártot Szlovákiában, hanem teremtsen meg minden feltételt a CSKP közös kikiáltására az országos kongresszuson. A nem cseh nemzetiségű küldöttek felfogták a követelmény értelmét, és fegyelmezetten alá is vetették magukat neki.

Megint csak a Kassai Munkás volt az, amely közvetlenül Ľubochňa előtt, a prágai tanácskozás kommentárjában a szerkesztőire jellemző pontossággal és politikai bölcsességgel ezt írta: „Tehát Ľubochňának nem szervezeti szabályzatot kell adnia, hanem meg kell határoznia a szervezet megvalósításának módját a közeljövőre nézve, hogy a szlovákiai proletariátus a prágai kongresszuson bizonyos mértékig mint egyöntetű egész lépjen fel, jelentve, hogy az előkészítési munkák befejeződtek."

A baloldali szociáldemokraták kongresszusa teljesítette történelmi feladatát, és ezért nem utolsósorban a magyar proletariátust és politikai vezetőit illeti az elismerés.

A ľubochňai kongresszus és a CSKP alapító kongresszusa óta ötven esztendő telt el. Emlékezetünkbe idézzük a kongresszusok lefolyását és mindazokat a nehézségeket, amelyek megelőzték őket. A fent elemzett történelmi folyamatok mozgatóinak többsége már nem él. Feleleveníthetjük gondolataikat, ahogyan a lapok hasábjain, a csendőr- örsök jelentéseiben és a két kongresszus gyorsírásos jegyzőkönyveiben ránk maradtak. Arcukat is vizsgálhatjuk a fennmaradt fényképeken: az értelmiségi dr. Herz Sándorét, amint a jövőn és kora súlyos tényein tűnődik, Seiden Árminét, aki kissé talán lobbanékony és temperamentumos politikus és valószínűleg jó szónok is volt, Surányi Lajosét, aki a háborús és háború utáni tapasztalatokon nevelkedett forradalmár nemzedék képviselője volt, megfontolt, sötét hajú férfi, széles arcán a tapasztalataiból és tudásból eredő rendíthetetlen meggyőződés, nyugalom és biztonság. Nagy Gyula, kissé szokatlan, hatalmas pödrött bajuszával és nagy szemeivel. Az ő útja a kommunizmus eszméihez nem volt annyira egyértelmű és egyszerű, mint a Surányié, de viszonylag rövid életét 1921 után a párt és a szegények érdekében végzett munka töltötte ki.