Irodalmi Szemle, 1971
1971/4 - Varga Imre: Látomás 971. március 3-án (vers) - Aich Péter: Két vers
Varga Imre Aich Péter látomás 971 március 3-án Kukorított Repült széles szárnyával a láng nem jajgattam fedeztek fölperzselt látomások pörnyék röpült a máglya vonult izzó szirmokkal a magasban lángtollain a tündökletes Xanadu kastély — Kubla kán palotája Madárka-szemű vihar foszlott szélű álom riogott fel a mélyből a hegyi tó szögletein a szakadékok függönyei lengtek s vonult a csuda madár szárnya pengéjével karcol képeket elérhetetlen magasan Alant penésztajtékban hevernek a rímek a dolgok oly furcsa ott a tavasz: a virágzó almafa körhintája zenélve forog Lángolt az ég s fonódtak a fényből titkos szobák egy kép levált S aztán újabb Laskásan a magasból omoltak Olyan duzzadt a láz kiömlik a szemből visszacsobban alig bírja a kéz a tekintet A repülés lyukas tarkójából türemlik mákony-álom gomolyog egy fej friss cipócska zöld izmokba göngyölve mint háncsba nem sörény fémszalag bodorul koponyán üveg gipsz öntudat tömörré roskadt sok mozdulat Üjra a képek prelúdiuma a tűz Parázslón inognak golyvás köcsögök az élénk szlnsk talapzatán Anyám te kopott konyhatündér hajad idáig csobban elárasztja az asztalt Nyitott ablakon pupillámon az utca benyilallik a házba Lenn az utca felráng neon öntudattal fény-betűk egy falon Nézed: A LÉT CSUPÁN A HALÁLLAL TÖBB MINT AZ ÉLET vágy hullámzott tágult a föld a napóra végtelenében a repedések sikátoraiból nagyított légnemű idomok füstöltek elő tág tölcsérben a fókuszból kíméletlenül és bölcsen mint a széteső nap az ujjak közül sötét fölénnyel tapadtak a szerelmek a mennyország alá egysejtűvé tömörülve meredtem magam fölé tehar tarajunkat nem támasztja atlasz nincs katedrális mely felfogná és tenger sem mely befogadná a bukást a hold egyensúlya hatszor könnyebb gyümölcsöt terem
