Irodalmi Szemle, 1971
1971/4 - Bereck József: Türelem
— Még egyszer. Utoljára. — Nem, nincs kedvem. Tavaly nyáron látta, hogy bement a cirkuszos fiú kocsijába, s amikor kijött, sírt, de másnap megint bement. A kecskeszakállas fiatal földmérőhöz is bement esténként, aki az özvegy jegyzőné előszobájában lakott két hétig. Napközben valamilyen méréseket végzett, minden zsebében egy üveg sör lapult, s a lány tartotta neki a piros-fehér lécet. Aztán hirtelen eltűnt a faluból, s a lány elment brigádosnak a szerdahelyi konzervgyárba. A víz szélén virító nefelejcsek fehérré fakultak az egyre növekvő forróságtól. A fél tizenegyes vonatot a vízpartról nem látta, csak tompa dübörgését hallotta, ahogy átrohant az erdősáv mögötti vashídon. Két dühös vércse kitartóan marta egymást a rét légiterében. — Biztos, hogy holnap elmentek? — Biztos. Már mindent becsomagoltunk. — A kutyát is elviszitek? ■— Azt is. — Gyere a kenderbe, itt nincs sehol árnyék. Elindult. A lány lassan követte. Hallotta apró lépteit a meg-megcsikorduló kavicson. Szeretett volna hátrapillantani, de érezte, hogy most nem szabad. A lomhán hullámzó sötétzöld fal egyre közeledett. Amikor a széléhez ért, egy pillanatra megállt, majd összetett kezét két kendersor közé túrta, energikus lendülettel — ami magát is meglepte — emberszélességnyi rést nyitott a falban, lábát magasra húzva átlépett az elhajló erős kenderszálak fölött. Még két hasonló lépést tett, s a fal bezárult mögötte. Visszafordult; a lány ugyanolyan mozdulatokkal követte. Még néhány lépéssel tovább ment, és végleg megállt; körülötte a magas kender mindent eltakart, csak az égbolt egy pillantásnyi darabja látszott. Anélkül, hogy visszanézett volna a lányra, egy darabot letaposott a kenderből, s hirtelen mozdulattal leheveredett. Amikor a lány várakozón megállt fölötte, felnyúlt a kezéért, gyengén meghúzta, hogy üljön le. A lány egy oldallépést tett, hogy kényelmesebben leereszkedhessen, majd a mozdulat folytatásaként az álló kenderfal keskeny árnyékába feküdt. A fiú meglepődött. Már előbb elengedte a lány kezét, nem számított rá, hogy lefekszik, s ahogy a fekvő lányra pillantott, érezte, hogy bosszantó hibát követett el. Még a víz partján elhatározta, hogy csak úgy megkérdi, emlékszik-e még az öreg Hranka kenderjére a mórvető tó mellett, a felét letaposták, s ami megmaradt, azt viszont a libáik piszkították be, és gyúrták szét a tóban, ahol az öreg áztatni akarta a karcsú, kiszáradt kévéket... Érezte, hogy elkésett. Semmi sem jutott az eszébe. A lány az eget nézte. A tömör zöld fal kitaposott üregében megszorult a forróság. Letörölte a homlokán kiütköző gombostű}ejnyi verejtékrügyeket. Ha nem tudja meg, hogy elköltöznek, nem hívta volna ki a vízhez. Egészen biztos. A lány csak a szomszédjukban lakott, és semmi több. Mégis, amikor az anyja átszaladt hozzájuk, és összecsapta a kezét, szentséges isten, már öt nap múlva megyünk, ilyen váratlan fordulatra álmomban sem számítottam, higgye el, szomszéd- asszony, azt se tudom, hol áll a fejem, akkor, abban a pillanatban tolakodott elő a gondolat, hogy a lánnyal kell először megcsinálnia. Jóformán együtt nőttek fel, s a kisbári kövecsesnél nemegyszer fürödtek meztelenül, de akkor a lánynak még olyan kicsi volt a melle, mint egy fél, éretlen alma, s ő is nyugodtan aludt minden éjjel. Reménytelen csüggedés lett úrrá rajta, mert érezte, hogy az idő őrülten szalad, egymást előzik meg az elszabadult másodpercek. Nem tudott megkapaszkodni semmiben. Fölvillant előtte az öreg Hranka arca, s az olyan volt, mint a nap. Kínos tehetetlenséggel gondolt arra, hogy az öreg felelevenített arca a napra hasonlít. A lány még mindig az imbolygó eget nézte. Bántotta, hogy nem zárta le a pilláit, mert oldalról nem láthatta a tekintetét. A lány hirtelen felült, tekintetének apró töredékei visszapotyogtak a megolvadt égboltról, várt egy pillanatig, felállt, végigsimított a haján, testsúlyát a fél lábára eresztette, s vékony kezét tehetetlenül a teste mellé lógatta. Szerette volna, ha már megy, a másodpercek megtorpantak, s a lány csak állt. Tagjaiból lassan kipá- rolgott a zsibbadtság. Felállt, utat nyitott a falban, s kenderszálak suhogása jelezte, hogy a lány is követi. — Megfürdök. Jó a víz. A lány bólintott, felment a betonúira, és elindult a falu felé.
