Irodalmi Szemle, 1971

1971/1 - Duba Gyula: A felügyelő úr gyengesége

a íalakon mély karcolásokat látott, sejtelmes jelzéseket, amelyek az emberi szenvedés folytonosságát tartalmazták; siess, sürgette önmagát, kevés az idő . ..! Besurrant a leg­utolsó és legsivárabb — mert legkisebb és legalacsonyabb — cellába, s a nehéz ke­ményfa ajtó mögé húzódott. S amikor a latrok a szomszédos cellában jártak körbe- körbe, és a falra karcolt jelzéseket próbálták megfejteni, a falakat tapogatva és a kö­zépkori raboskodás körülményeiről elmélkedve, D., az ereje teljében levő állami alkal­mazott — az önmaga előtti szégyenkezéstől vérvörösen — lábujjhegyen kisomfordált a folyosóra, menyétként elsuhant a rothadásszagú cellák előtt, vágtatva hagyta maga mögött a kínzókamra jól megmunkált, elmés technikáját, az álmélkodó kalapos öregnek alig köszönt, s még a vendégkönyvbe sem írta be a nevét és benyomásait. Lihegve felrohant a csigalépcsőkön, igyekezetében szinte a fal kanyarulataira tekeredett, s az udvarra érve olyan mélyet lélegzett, hogy a tüdejébe tóduló, szúrós esti levegő majd szétrepesztette a mellkasát. Egyszerre zúdult rá megmenekülésének mámorító tudata, és furcsa jókedvre derítette, elragadtatásában öblösen felnevetett: mégis becsapta a pimaszokat, túljárt az eszükön ... Ezek után nyilvánvaló, hogy néhány hétig, amíg azok ketten elfelejtik, a külvárosokban kell majd csatangolnia. Ö, talán ez nem is lesz nagy baj, még érdekes is lehet; ha rövid időre is, de kiszabadul kőkalitkájából, felfe­dezi a külvárosi lakótelepeket, az új negyedeket, úgyis alig tud róluk valamit. A börtön­múzeumot pedig majd megnézi máskor. Talán... Gönci Sándor: Téli domboldal (1938/

Next

/
Thumbnails
Contents