Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - HAGYOMÁNY - Kováts Miklós: Két Čapek-dráma nyomában
Kultsár Miklós további kifogásaival a darab szerkezeti felépítésével kapcsolatban csupán néhány pontban érthetünk egyet (pl. a III. felvonás 9. jelenete tényleg mesterkélt, nem méltó a mű egészéhez). Azt viszont nem fogadhatjuk el, hogy „kevesebb filozófia és több cselekvés nem ártott volna“, valamint azt sem, hogy „az előjáték inaktív szereplőivel, népszerűsítő konjeranszhangjával a közönséget teljesen beleringatta a fantasztikum hangulatába.. “u Tény, hogy az expozíció hosszabb a szokásosnál, de a szokatlan, fantasztikus környezetben játszódó cselekmény megköveteli a részletesebb előjátékot, s ennek semleges, majdcsaknem szokványos tónusából aztán rendkívüli élességgel válik ki a cselekmény komor, tragikumában fenséges íve. A fordítás kérdése külön figyelmet érdemel. Minden műfordító a nehézségek és buktatók sokaságával találja magát szemben, de Čapek fordítójára különösen nehéz munka vár: Čapek az élő, beszélt cseh nyelvet emelte művészi színvonalra, alakjainak nyelve magán viseli a környezet, a társadalmi réteg sajátosságait, gondolkodásmódját, zamatét. Ezt magyar nyelven töretlen szépségében visszaadni rettentően nehéz művészi munka. A kassai színház Polák Josej kassai múzeumigazgatónak és Kolos Ernőnek, a színház akkori titkárának fordításában adta elő az R.U.R.-t. A korabeli kritika a fordítók munkáját is többféleképpen értékelte. Merényi felsőfokon dicsér: „Mély hálával tartozunk... Kolos Ernőnek, valamint dr. Pollák Józsefnek, kik művészi és irodalmi becsű fordításuk révén a dráma magyar előadását lehetővé tették.“1-5 A Kassai Hírlap kritikusa hasonlóan vélekedik: „A darabot dr. Polák József és Kolos Ernő ültették át magyarra, gondos művészi munkát végezve."16 Kultsár ebben a kérdésben is ellentmond: „...csak lelkiismeretlen és egykönnyen jóvá nem tehető bűnnek tekinthetjük azt az — enyhén szólva — újságírói munkának értékelhető fordítást, amely Kolos Ernőt és Pollák Józsefet dicséri mesteréül. A fordítók igyekeztek — sokszor az értelem rovására is — szószerinti fordítást adni és figyelmen kívül hagyták azt a fordítónak fontos tényt, hogy a szavaknak — különösen a pátosz erejével feszülő szövegekben — nemcsak értelmi, hanem helyzeti, dinamikus súlyuk is van, amely más nyelven esetleg más szórendet, kifejezést, vagy fordulatot kíván.“11 Kultsár ítélete igazságtalanul bántó, hisz a fordítók csak kényszerűségből — és Polák esetében teljes mértékben csakis ügyszeretetből — vállalkoztak a fordítás gyors elkészítésére. Kultsár kifogásai és megállapításai azonban helytállóak, az igazsághoz közelebb jártak, mint a lelkendező kritikák. Az R.U.R. esetében a szlovákiai magyar színészet szép példát szolgáltatott a kisebbségi kultúra híd-vállalásáról: a kassai előadás nagy sikere áttörte azt a falat, mellyel a reakció körülbástyázta a magyar színikultúrát, s amely a haladó gondolatokat kizárta a magyar színpadokról. Az R.U.R. eljutott a pesti és a szegedi színpadra, igaz, botrányos előzmények után és körülmények között, de mégis eljutott. A darab bemutatására a Vígszínház vállalkozott, a haladó külföldi írók (Csehov, Shaw, Wilder) bemutatására még ennek a színháznak a vezetősége vállalkozott leginkább. Személy szerint Jób Dániel, a színház művészeti igazgatója tett sokat Čapek darabjának a bemutatásáért, a pesti előadásnak ő volt a rendezője is. A pesti előadást heves sajtócsatározások előzték meg. A jobboldali sajtó mindenáron meg akarta akadályozni a bemutatót, egymást érték a támadások, de a kormánykörök már nem merték vállalni a bemutató letiltásával járó veszélyeket, elsősorban a csehszlovák részről várható retorziós intézkedéseket, s így a színház garanciát kapott a Belügyminisztériumtól, hogy a darab bemutatóját biztosítja. Ilyen előzmények után rendkívüli izgalmak közepette került sor a bemutatóra 1924. II. 16-án 50 rendőr és vagy kéttucatnyi detektív asszisztálása mellett. A bemutató így sem zajlott le zavartalanul, már az első jelenet során kitört a botrány. Az Ébredő Magyarok Egyesülete szervezte az akciót, melynek során a következőket kiabálták fel a színpadra: „Nem szégyelik magukat? Hazaárulók! Cseh darabot hoznak ide? Le vele! Disznósági Majd mi megakadályozzuk, itt nem fognak cseh darabot adni!“19 14 TŰZ 1922, id. cikk 15 Kassai Napló 1921. XII. 15/257 16 Kassai Hírlap 1921. XII. 16/256 17 TŰZ 1922, id. cikk 19 Kassai Napló 1924. II. 23/45
