Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - Gál Sándor: Amit a folyó partra vet
Gál Sándor amit a folyó farira vet — Én nem szeretem a hősöket — mondta a fiú. — Te szereted? Persze, szereted, mert valami titokzatosat sejtesz bennük. Pedig nincs bennük semmi titokzatos. Mindaz, amit tettek, egy-egy kényszerhelyzet eredménye volt. Vagy közönséges csalás. Felült, a papírzacskóból kimarkolt néhány szem cseresznyét, s a vérvörös bogyókat egyenként a szájába dugta. Mikor a húsos részt lerágta, a magokat visszaköpte a tenyerébe, s ujjai közül ágyúzni kezdte a szemben álló fa koszló törzsét. A cseresznyemagok a fa törzséhez csapódva felrobbantak. — Látod — mondta —, ez a fa másféle hős. Hiába ágyúzom, meg se rezzen. Ä11 rendületlenül. Mégse szeretem. Ez is valami éktelen csalást rejt magában. Te nem érzel ilyesmit? — Nem — mondta a lány —, én semmit sem érzek. Csak hallgatom, amit beszélsz. De nem értem. Nagyon messze van. — Nem is azért mondtam. Csak mert éppen eszembe jutott. Sok minden eszembe jut itt a folyóparton. Ha otthon vagyok, néha nézem a házakat, amelyek mellett már tíz éve járok. Ha felemelem a fejemet, hirtelen olyan idegenek, mintha először látnám őket. És lehet, hogy így is van. És tudod, miért? Mert az ember csak szem- magasságig mer nézni. Ami annál magasabb, az már félelmetes. Ojra kivett néhány szem cseresznyét a zacskóból. — Szereted a cseresznyét? — kérdezte a lánytól. — Szeretem. — Akkor miért nem eszel? — Kukacos. A fiú kikereste a legszebb és legnagyobb gyümölcsöt, s óvatosan kettéválasztotta. A cseresznyében kövér kukac mozgott. — Hú, ez most dühös lehet. A csillagát! Nézd, milyen pocakos. Mint valami tisztes családatya. Na, te hős — mondta a kukacnak —, most mit csinálsz? A kukac nem válaszolt. — Ideges vagy, mi? Lehet, hogy a helyedben én is az lennék. Öregem — emelte fel a kezét —, te vagy a második Gaston. A lány felült. — Tegyük arrább a pokrócot — mondta. — Várj — szólt a fiú —, valamit ki kell találni, hogy a hős megmeneküljön. — Milyen hős? > — Ez, ni! — tartotta a lány elé a cseresznyét, benne a kukaccal. — Dobd a fenébe! — Nem lehet. — Tegyük arrább a pokrócot. — Minek? — Mert ide már nem süt á nap.
