Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - Gál Sándor: Két vers
megváltatlan percek tűnődik bennem az est az idő fogai kihulltak száraz gyomot pörget a szál szemem mélyén száll a hold szakad minden szakadás tágul minden hasadás szél jár bennem fagy sikolt megsötátedik a hold Gál Sándor fekszem ím a fehér ágyon fehér jeges havas tájon fehér arcú jelenlétben fehér földben fehér égben S játék volt hogy láttalak téli erdő eltakart zúzmarát nevelt sok ág álmodtak a mormoták csend előttem csend mögöttem el se mentem meg se jöttem sötétedő szelek tartnak nem eresztnek megváltatlan percek jöttén kettős halálba szeretnek egy sor két sor nő a semmi miért kell most miért kell most sötét ablakra meredni mondd tovább ha teheted érdi szélén-blikk remeg remegésből — remete sröt szó mellé tehet-e jegns fénvfi hold alatt játék vált hogy láttalak kőből rakott vár felettem minden omlik bévül bennem por a perc is tovaszáll tündöklik a kék halál világot rejt lassan ez a perc is — készülődik bennem minden a változásra lassan az ütem nélküli sorok felépülnek belőlem tükörben a szem múzdulal a vizek mélyén árnyék amely anyaggá nehezül és ez a perc a kettős fogság sötét falát tapogatva már már nincs világot rejt a délutáni köd
