Irodalmi Szemle, 1971

1971/3 - Ozsvald Arpád: Három vers - Török Elemér: Fehér angyalok (vers)

Ozsvald Arpád intermezzo Isten tehénkéje fuldoklik a vízen, szél lökte a fűzfaágról a tóba. Esőcseppek szivárványburka pattan. A bogárkiáltást nem hallja senki sem, — halál rejtőzik minden mozdulatban. eső A madarak elmennek. Szomorú ősz. A verőce magától becsapódik, az ablakokra arabeszket rajzol az eső. Könnye csordul a fáknak. Egy tenyérnyi fényt áhít a magasság, — lehajtja fejét a kései napraforgó. harc a félelem ellen Ajtó mögött a félelem, ajtó mögött az életem, úgy léptem át a küszöböt, várva — itt a pillanat, hideg kéz érinti váltamat, boszorkányok hajszála hull reám, erőmet varázzsal megkötik, veremben forgok majd reggelig, vagy gyökeret eresztek, mint a fa, és kiszáradok egy éjszaka. Szaladni kéne a kerten át, átbucskázni a fejemen, — ne érjen utol a félelem. II. Árnyak játéka a falon, egy koppantás az ablakon, lidércek tánca — gyertyafény, ujjaim rácsán nézem én. III. Valaki sír a kert alatt, felhők között a Hold szalad, összesúgnak az almafák, Valaki követ, kutya tán, vagy kódorgó, csúf boszorkány? Botom görcsösen markolom, bokrok sötétje nem felel, ellenemre is menni kell, ébrednek ősi ösztönök, élesedik a fül, a szem, madár surran vagy denevér, lüktet agyamban minden ér, megyek bujkáló Hold alatt, torkom szorítja ott belül, de mégis kibuggyan a dal, mert aki fél, az énekel, hogy ne maradjon egyedül a világ fájdalmaival. fehér angyalok Török Elemér Ma reggel fekete fű nőtt az égen, beborította a sárga levelű csillagokat, a folyó partja is tele van aggodalommal, fekete pikkelyű halak árnyéka suhan. Nézem, s szomorú vagyok. Fehér angyalok szállnak a zöld pusztaság felé.

Next

/
Thumbnails
Contents