Irodalmi Szemle, 1971

1971/2 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: A magyar nyelvű sajtó hőskorának története

bann az én szándékom jó volt; mert itt lehetett volna avval a szép tudós társasággal öszve dolgozni arra a végtcélra, melylyért buzgódtam, úgy mint nemzetünk és nyel­vünk finomabb kimívelésére. Annyira szorongattak, hogy felforgatták szép igyekezeti- met, de mégis el nem nyomhatták telylyességgel. Mert, én, míg élek, szándékomtól el nem állok, noha ugyan má olyly hevesen nem folytathatom.“ Az idézett levélrész jói demonstrálja azt a tényt, hogy Révai (és előtte Rát) a Hír­mondót a magyar nyelvművelésnek és az irodalomnak is fórumává akarta tenni — és ez a törekvésük sikerrel is járt. A monográfia szerzője jogosan állapítja meg, hogy „a magyar nyelvű önálló folyóiratok elődjei az őket tudatosan pótolni kívánó hírlap­jaink. Amikor Batsányi a Magyar Museum elődeiről írt, a Magyar Hírmondót is emle­gette. Ebben Rát, Révai rendszeresen közölt olyan cikkeket és közleményeket, amelyek megállták volna helyüket folyóiratokban is." A Magyar Hírmondó harmadik jelentős szerkesztőjének, Szacsvay Sándornak az alak­ja a monográfiában szintén tüzetes megvilágítást kap. Ennek a székely származású, lelkesen jozefinista és antiklerikális újságírónak megközelítően sem volt olyan iro­dalmi és nyelvi műveltsége és ízlése, mint Rátnak és Révainak. Ugyanakkor viszont a felvilágosodás eszméitől megtermékenyített publicisztikának magyar viszonylatban egyik legmarkánsabb képviselője volt. Felvilágosodása nem politikai és gazdasági, ha­nem ideológiai-filozófiai vonatkozásban — a jozefinista volterianizmus szelleméhez való következetes ragaszkodásban — volt radikális. Meggyőződéses antiklerikalizmusa mellett akkor is kitartott, amikor a politikai jozefinizmus már megbukott, és nem volt, aki a felbőszített egyházi ellenfelek intrikája, bosszúja ellen megvédje. (II. József ezt előzően megtette.) Ekkor már Szacsvay az általa 1786 decemberében alapított bécsi Magyar Kurírt szerkesztette. A nagy népszerűségnek és kelendőségnek örvendő lapban tág teret biztosított a magyar nyelv és irodalom ügyének, s mint Kókay írja, „maga szólította fel most már a magyar szerzőket, hogy adjanak hírt megjelent munkáikról“. Klerikális ellenfeleinek csak akkor — 1793 elején — sikerült Szacsvay kezéből kiüt- tetni a tollat (és az egzisztenciát), amikor I. Ferenc uralomra léptével az egész sajtóra nehéz idő szakadt. A kibontakozott magyar nyelvű újságírás érdekes alakjai között Kókay élénk figyel­met szentel Décsy Sámuelnek is. A rimaszombati születésű Décsy a pozsonyi evangé­likus líceumban és a sárospataki kollégiumban folytatott tanulmányai után német és holland egyetemeket látogatott. A bölcseleti és orvosdoktori képesítés megszerzése után Bécsben telepedett le, ahol bátor nyelvvédő röpiratával, a „Pannoniai Féniksz“- szei országosan ismertté és tiszteltté tette a nevét. Abban az időben viszont, amikor főúri pártfogók segítségével az elmozdított Szacsvay helyett a Magyar Kurír élére került, Décsy már eszményét vesztett, megroppant gerincű ember volt. Egyik levelé­ből, melyet 1793 decemberében Széchényi Ferenchez írt, a monográfia ezeket a meg­döbbentő sorokat közli: „Míg élek, mindenkor bánom, hogy nemzeti nyelvünknek elő­meneteléért csak pennát is fogtam kezembe, mert amint keservesen tapasztalom, vala­mint másoknak, úgy nekem is mártyromságot kell érette szenvednem." Olyan defetiz- musba torkolló rezignáció, a nemzeti ügyért folytatott harcról való lemondás ez, amely­be a jobb sorsra érdemes Décsyt egyik első áldozataként a szervezkedő önkényuralom nyomása taszította. A monográfia VII. fejezetében — ahol a magyar nyelvű folyóirat-irodalom megin­dulása kerül bemutatásra — a kassai Magyar Museum és Orpheus mellett részletes elemzést kapunk Péczeli József komáromi Mindenes Gyűjteményéről és az annak létre­hozásában buzgón közreműködő Komáromi Tudós Társaságról, s úgyszintén a losonci Kármán József nagyszerű kezdeményezéséről, az Urániáról. A mű szerzője egyébként a szlovák hírlap- és folyóirat-irodalom kezdeteibe is bepillantást enged, és a két úttörő orgánumról: az 1783—87 között fennálló Presspurské Novinyről, valamint az 1786-ban Besztercebányán induló Staré Noviny Literního Umeníről minden lényeges adatot közöl. A monográfia írója bőségesen merít a tárgyával kapcsolatos eddigi irodalom ered­ményeiből, de nagyarányú önálló kutatómunkája azt is lehetővé teszi számára, hogy számtalan hitelesnek tartott és elfogadott adatot, megállapítást és nézetet felülbíráljon, megcáfoljon, helyreigazítson vagy kiegészítsen. Revideálásai, helyreigazításai közül az tekinthető a legfrappánsabbnak, melyben — a pozsonyi városi levéltárban végzett ku­

Next

/
Thumbnails
Contents